Létrehozva: 2022.02.12.

Bochkor Gábor: A börtönben tanultam meg olaszul

Bochkor Gábor belement a játékba, és meglepő válaszokat adott Lovász Laci furcsa kérdéseire.

Péntek reggel Bochkor Gábor úgy döntött, hogy "őszintén" válaszol minden kérdésre, amiket Lovász Laci kitalált neki. A kamu interjú apropóját az adta, hogy Robert Pattinson nemrég beismerte, igen gyakran hazudik interjú szituációban pusztán azért, hogy önmagát szórakoztassa. Ezek persze ártatlan füllentések, mint például, hogy nem gyúrt a tavasszal érkező új Batman mozi főszerepére, illetve, hogy a táplálkozási szokásai leginkább egy vadállatéra hasonlítanak, aki a kukából eszik. 

Fotó: Móricz István / Bors

Ennek kapcsán került szóba, hogy Bochkor Gábor is kipróbálja, milyen, ha zsigerből hazudik a neki feltett kérdésekre. Lovász Laci először arról faggatta, hol tanult meg olaszul. (Gábor természetesen nem beszéli a talján nyelvet). "Erről nem szívesen beszélek, de ha már ilyen tűpontosan rákérdeztél, akkor el kell mondjam, hogy az olasz bíróság a legmagasabb kiszabható büntetést rótta rám, amit lánykereskedelemért adhatnak. Három hetet voltam börtönben. Gondoltam nem töltöm haszontalanul az időt Giuseppe, Giovanni, Giorgio között és hát szó szerint közöttük. Így először megtanultam olaszul könyörögni, majd megtanultam hogy mondják, hogy térden állni.." -magyarázta nagy röhögések közepette a Retro Rádió reggeli műsorában Bochi

A műsorvezetőtársa ezután azt kérdezte, miért szeret órákon át makramézni és Gábornak erre is kész válasza volt. "A makramézásnak van ugye egy varázsa. És ez az egyetlen módja, hogy legálisan használjak kendert. Többször törték már rám az ajtót, de mindig látták, hogy milyen kellemes kis kalocsai mintát alkottam és olyankor mentek is. A kedvencem a fali áldás. Van olyan, amin egy paraszt bácsi görnyedve túrja  a földet és egy öszvér van előtte"-  vallotta meg Gábor, aki azt is elárulta, miért foglalkozik 15 éve zumba oktatással. 

"Az eleve tizenhét éve volt. Zumbát a Balaton partján oktattam. Akkoriban volt az, hogy már nem nagyon jöttek a német turisták, de kellett volna, hogy jöjjenek. Gondolták, hogy egy németül és olaszul is tökéletesen beszélő, vonzó fiatalember vonzaná az unatkozó németeket. Hirdettek is engem Németországban Karl Heincz néven..." - hazudta zsigerből a legendás rádiós, aki utolsó kérdésként megkapta a nudizmus iránt érzett olthatatlan szenvedélyére vonatkozó kérdést.  "Te is tudod, hogy olykor szeretek szellőztetni és hát nektek is csinálom. Ha nem vagyok adásban, akkor szeretek végig futni a bejárattól a szerkesztőségig. Ott veszem fel a nadrágomat. Szeretem a szellőt ott, ahol más nem érzi" - mondta Lovász Laci kérdésére Gábor

 

origo.hu

Senki sem képes arra a Liverpool sztárjai közül, amire Szoboszlai Dominik

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

mandiner.hu

Ezzel a magyar közmondással nyűgözte le Sulyok Tamást a kínai elnök

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Hatalmas dekoltázst és kocka hasat villantott a TV2 sztárja - Fotó

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról