Létrehozva: 2021.10.26.

Olyan cikis dolog történt Angelina Jolie-val a vörös szőnyegen, mint senkivel korábban

Valószínűleg kereshet új állást magának Angelina fodrásza, mert ekkora hibát nem követhet el.

Szinte naponta új városban van a Marvel új filmjének, az Örökkévalóknak premierje, így a produkció legnagyobb sztárja, Angelina Jolie törekszik rá, hogy mindig máshogy nézzen ki.

Angelina szemből tökéletesen nézett ki (Fotó: Getty Images)

A római díszbemutatóra egy szexi, ezüst Versace estélyit választott, a fodrászának pedig kiadta, hogy a hátközépig érő hajából varázsoljon derékig érőt. Varázslat helyett azonban csak vásári megtévesztést kapott, ugyanis a vörös szőnyegen pár perc után elengedett a póthaja, és jól láthatóan külön életet élt az igazi hajkoronájától.

Nem volt jó ötlet hátat fordítani a fotósoknak (Fotó: Getty Images)

A bakiról Angelinának fogalma sem volt, így jó ideig büszkén pózolt a fotósoknak, akik szabadon megörökítették a leeső póthaját, ami a sztártörténelem egyik legkínosabb jelenete a vörös szőnyegen.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

HŰHA

Emlékszel még rájuk? Így néznek ki most a Herkules szereplői, 29 évvel a sorozat után - galéria

HŰHA

„Gábor hálás lehet Tóth Gabinak” - Mikes Anna brutális combokat villantott

HŰHA

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!