Létrehozva: 2021.09.19.

Micsoda mutatvány: Te tudsz úgy szoptatni, mint Horváth Éva?

Rutin, egyensúlyérzék és persze remek fizikai erőnlét is szükséges a feladat végrehajtásához.

Második gyermeke születésével egyre lazább anyuka Horváth Éva, aki rendszeresen jelentkezik Insta-sztorijában mindenféle kedves, vagy tanulságos történettel.

Fotó: Facebook Nemrég Alex éjszakai hasfájása miatt , most pedig az igény szerinti cicizésről mesélt, vagyis arról, hogy ő bizony nem kelti fel babáját éjszaka sem három óránként enni és nappal sem igazodnak semmilyen rendhez: ha a pici megéhezik, kap enni. Mivel Éva mindkét babája anyatejes és szopizik, ezért Éva bárhol kerülhet olyan helyzetbe, hogy meg kell etetnie a kisbabáját, de ezt már megszokta, hiszen három évig élvezte az anyatej előnyeit. Ennek kapcsán mondta azt Éva viccesen a csak , hogy ő bizony olyan rutinos már ebben, hogy kézen állva is tudna szoptatni. Wow!

 

origo.hu

Ez a festői falucska volt egykor Nagy-Magyarország legészakibb települése

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Hamarosan nagy bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping – kövesse nálunk élőben

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki