Létrehozva: 2021.07.06.

„A testem nem olyan, amihez hozzá vagyok szokva” – megmutatta alakját az Exatlon sztárja

Buzás Dóri őszintén bevallotta: az elmúlt hónapokban megváltozott a teste, amit az elején nagyon nehezen tudott elfogadni.

Buzás Dóri őszinte posztban vallott a rajongóinak arról, mennyire megváltozott a teste az Exatlon versenye alatt. Az egykori Kihívó elárulta, bizony felszaladt rá pár kiló, de bánja. Szépen lassan szeretné visszaépíteni az alakját.

Buzás Dóri
Fotó: Instagram/TV2

„Az egyik legfőbb dolog amit megtanultam kint, hogy hogyan kell szeretni magam. Milyen érzés ha nem úgy néz ki a testem ahogy eddig, vagy nem úgy reagál ahogy azt én szeretném. Kint egy teljesen más klíma, ételek, stb…voltak, rengeteg olyan külső tényező amivel nem lehetett számolni, mert vagy hatással lesz, vagy sem. Nagyon sokáig bántott, és emésztett az érzés hogy a testem nem olyan amihez hozzá vagyok szokva, átalakult, a mérleg nyilván többet mutatott, de mivel nagyon kritikus vagyok magammal így azért én is észre vettem a tükörben” – fogalmazott a hosszú bejegyzésében Dóri, aki elhatározta, hogy nem erőlteti a változást, szépen lassan szeretné visszaszerezni régi formáját.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Buzás Dorottya (@buzasdori) által megosztott bejegyzés

origo.hu

Jelentős államok vezetőivel tárgyalt Vlagyimir Putyin

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

magyarnemzet.hu

Bartucz ránk ijesztett, aztán Imre Bence helyreállította a rendet

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda házaspár

HŰHA

Volt kitől örökölnie a szépséget: itt a fotó Kulcsár Edináról és édesanyjáról

HŰHA

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

HŰHA

Hatalmas dekoltázst és kocka hasat villantott a TV2 sztárja - Fotó