Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.03.03.

Kamerák előtt békült ki Schobert Norbi és Rácz Géza

Az üzletember és pártfogoltja, az ország legsúlyosabb tinije azért vitatkoztak össze, mert Norbi nem értett egyet azzal, hogy Géza a lakásproblémájáról panaszkodott a médiában.

Konfliktusba került egymással Rácz Géza és Schobert Norbert. A fitneszedző-üzletember és az ország legsúlyosabb tinije azért kerültek összetűzésbe, mert Schobert Norbi szerint nem helyes, hogy Géza a lakásproblémáit kiteregette a sajtóban.

Az üzletember véleménye szerint Géza a panaszkodásával tönkreteszi mindazt, amit néhány hónap alatt elért, és elveszti a tiszteletet, amit az eddigi fogyásával kivívott magának.

Norbi szerint a megoldás az volna, ha Géza és a családja elkezdenének dolgozni, és önerejükből megkeresni a lakásra és a megélhetésre valót, nem mások segítségére számítanának.

Rácz Géza kiborult, Schobert Norbi térítette jobb belátásra.
Fotó: Bors

Géza azonban megsértődött, a Tények Plusz kamerái előtt pedig azt is kilátásba helyezte, hogy örökre visszavonul a nyilvánosság elől.

„Ez az utolsó riport, amit adok. Ezt a médiát be szeretném fejezni örökre, és úgy vagyok vele, hogy én kitűztem egy célt, a száz kilót, és eltűnök a médiából. (...) Én soha nem voltam kéregetős és nem is leszek. Nem tudom feldolgozni, amit tegnap kaptam a kommentelőktől és attól a fitneszedzőtől, akinek nyolc hónapja köszönhetem, hogy lefogytam hetven kilót. Én ezért csak köszönettel tartozom neki és a Jóistennek, de a tegnapi hívás nagyon rosszul esett. Tegnap nem sírva, hanem zokogva beszéltem a telefonba, bár meg sem tudtam szólalni” – mondta el a Tények Plusznak Rácz Géza, akit érzékenyen érintett a mestere kijózanító véleménye.

Schobert Norbi nem tagadta, hogy erőteljesebben beszélt a fiúhoz, de csak azért, hogy jobb belátásra bírja és észhez térítse a kamaszt. Nem csak lefogyasztani akarja Gézát, de példát is szeretne mutatni számára.

„Igazából egy kicsit lecsesztem, ez az igazság. Lecsesztem. Mert ezt nagyon szépen megoldhatta volna a háttérben. Vannak sokkal súlyosabb problémák ma a világon és Magyarországon, minthogy az ember egy albérletnek a megszűnésével jajveszékelve a médiához forduljon. Ezt nem lehet csinálni!” – fogalmazott Norbi, aki szerint Géza problémájára egyedül a munka jelenthet megoldást.

Az üzletember a Tények Plusz kamerái előtt fel is hívta Gézát, akivel tisztázta a konfliktust.

„A sasnak meg kell tanulni repülni. Nem a földön kell mászni, mint egy pingvinnek. Neked, a családodnak meg kell tanulni dolgozni. És ebben tudok segíteni. Meg egészségesnek kell lenni, hogy tudj dolgozni. Ebben is segítettem neked” - magyarázta Norbi, aki végül abban maradt a fiúval, hogy segít neki munkát találni, és ott folytatják a fogyást, ahol abbahagyták.

A Tények Plusz videóját itt tekintheted meg:

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Lencsevégre kapták a Bükkben barangoló medvét

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Nagy csomagot és szép reményeket hagyott Magyarországon a kínai elnök Hszi Csin-ping

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja

HŰHA

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt