Létrehozva: 2020.08.04.

A koronavírus mindent felülírt: sorozatsztár lett dr. Szlávik János

A neves infektológus szakorvos egy számára teljesen új világban próbálta ki magát, és ezt hamarosan a nézők is láthatják.

Ha már a koronavírus megjelent Csillagkúton, akkor dr. Szlávik Jánosnak is ott a helye! A neves infektológus ugyanis szerepet kapott a Jóban Rosszban című sorozatban, amelynek cselekménye jelenleg igazodik a való élethez: a szereplők a koronavírussal küzdenek a SuperTV2 kórházsorozatában.

Fotó: TV2

A Dél-pesti Centrumkórház infektológusa tizenöt évvel ezelőtt már járt a forgatáson, ő és néhány kollégája tanították meg akkoriban a színészeknek a sorozatban látható orvosi fogásokat. A jelenlegi alkalommal azonban Szlávik a kamerák előtt is kipróbálta magát: saját magát alakítja.

„Több órán keresztül tartott, míg megszoktam ezt az új helyzetet. Izgultam, mert nem volt olyan egyszerű megtanulni a leírt szöveget, viszont mindenki rendkívül türelmes és kedves volt velem, szóval végül sikerült” – mondta el a Mokkában Szlávik, aki a jó hangulatú forgatás ellenére úgy döntött, nem vált szakmát.

Fotó: TV2

„Sok minden lennék, de színész soha nem! Inkább megmaradok a kaptafánál, de ha lesz második hullám, szívesen megyek vissza forgatni” – viccelődött az infektológus.

origo.hu

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Mateusz Morawiecki elsőre meglepő tényt árult el Orbán Viktorról

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki