Létrehozva: 2020.03.16.

Súlyos szívműtét: órákon át operálták a magyar énekest

Másodszor volt szükség az életmentő beavatkozásra.

Már az otthonában lábadozik Tilinger Attila, miután március 12-én súlyos szívműtéten esett át- írja a Bors.

A közkedvelt mulatós sztárt mindenki Házibuli Attila néven ismeri. Két éve diagnosztizáltak nála pitvarfibrillációt, a leggyakoribb szívritmuszavart. Akkor rövid kórházi kezelés után, mely során beállították gyógyszeres terá­piáját és ellátták életmódbeli tanácsokkal, gyakorlatilag visszatérhetett a régi életéhez. Hónapokig úgy tűnt, hogy a gyógyszeres terápia hosszú távú megoldást jelenthet, ám nem így történt. Tavaly nyáron ismét rosszul lett, megműtötték, ám csak ideig-óráig mutatott javulást.

Fotó: facebook/Házibuli Attilával Official

„Tavaly novemberben kezdődtek újra a szívpanaszaim, a legkisebb megerőltetés is gondot okozott számomra. Annyira rosszul éreztem magam, hogy az adventi élő, nagyzenekaros koncertemet is le kellett mondanom”

– mondja a betegágyából nyilatkozó énekes.

„A comb-artériámon keresztül felvezettek három katétert a szív- pitvarokba és kamrákba, feltérképezték a szívem elektrofiziológiai állapotát, és elégették azokat az izomrostokat, idegpályákat, amelyek a gondot okozták. Ébren voltam a kétórás műtét alatt, izgalmas volt.”

A beavatkozásra a Városmajori Szívklinikán került sor, az operációt dr. Gellér László professzor végezte. Attila a Borsnak elmondta: ahhoz, hogy kiderüljön: ezúttal sikeres volt-e a műtét, hosszabb időre van még szükség, de bízik benne, hogy ezúttal véget érnek a megpróbáltatásai.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt

HŰHA

Hűha: Brutál bevállalós felsőben villantotta meg a mellét Stana Alexandra