Létrehozva: 2019.11.20.

Vallomást tett, beismerte tettét a zaklató magyar rendező

A teátrum több mint egy napig titkolta a neves szakember kilétét, ő viszont úgy döntött, megtöri a csendet.

Kiderült, Gothár Péter az a neves rendező, ki több színésznőt is zaklatott a Katona József Színházban.

Fotó: MTI

Gothár állítása szerint nagyon sajnálja, amit tett, mindenkitől szeretne elnézését kérni, akit viselkedésével vagy rossz modorával megbántott.

„Eddigi szellemi bázisomat, szeretett munkahelyemet, a Katona József Színházat kérem meg arra, hogy közleményemet a nyilvánosság elé bocsássa.

Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle.

Most, hogy ez az eset a színház, s azon keresztül az ország nyilvánossága elé került, szeretném bocsánatkérésemet nyilvánosan is megismételni. Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam

- fogalmazott a közleményben.

Az 1947-ben született Gothár Péter a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas filmrendező, színházi rendező, forgatókönyvíró, jelmez- és díszlettervező, valamint egyetemi tanár, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Legismertebb játékfilmje a Megáll az idő, alkotásait Karlovy Varytól Velencén át Cannes-ig díjazták.

 

origo.hu

Drámai fotókon a Dallas sztárjai, akik felismerhetetlenül megöregedtek

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

metropol.hu

Harry herceg elsírta magát III. Károly legújabb döntése miatt

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

mindmegette.hu

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem szabad egymás mellé ültetni

ripost.hu

Emlékszel még A dadus szereplőire? Így néznek ki 31 évvel később

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai miatt egymásnak ugrottak; könnyek szöktek Klopp szemébe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Elképesztő fotók! Egy szál bikiniben, jéghideg gleccseren pózolnak a TV2 sztárjai – galéria

HŰHA

Kínai lányért rajong a magyar TikTok: „Igaz magyar vagy!”

HŰHA

Nagyon kiakadt Vilmos herceg, súlyos támadás érte Katalint

HŰHA

"Bombák vagytok" - Melltartóban, édesanyjával pózolt Hunyadi Donatella