Létrehozva: 2019.11.14.

Pénteken nyitja meg kapuit Antonio Banderas színháza

A Chorus Line (A tánckar) című legendás Broadway-musical bemutatásával nyitja meg kapuit Antonio Banderas világhírű spanyol filmsztár színháza szülővárosában, Málagában pénteken.

Az előadás sajtóbemutatóján Banderas elmondta: húsz éve dédelgetett és halogatott álma vált valóra a teátrum létrehozásával.

„Az utolsó lökés azután jött, hogy szívrohamot kaptam és rájöttem, egyszer mind meghalunk” – idézte fel az újságíróknak a 2017 januárjában történteket, amely arra ösztönözte, hogy belevágjon a színházalapításba.

A tengerparti város központjában található, 840 férőhelyes Teatro del Soho Caixabank első előadásának próbái hónapok óta zajlanak, hosszú szereplőválogatás előzte meg őket. 1800 jelentkező közül választották ki azt 29 spanyol művészt, akik a főszerepet alakító, egyben társrendező Antonio Bandesasszal együtt lép színpadra.

A darabot január végéig játsszák majd folyamatosan a tengerparti városban, az előadásokra kevesebb mint egy nap alatt adták el a 15 ezer belépőjegyet.

A társulat jövőre spanyolországi turnéra indul a musicallel, amelyet Bilbaóban, Barcelona és Madridban is bemutatnak. Tárgyalnak a spanyol nyelvű előadás New York-i bemutatásáról és egy amerikai turnéról is.

Antonio Banderas nemrégiben a Goya életműdíj átvételekor azt mondta, már a második életét éli. „Nagyot fordult velem a világ. Elváltam a nőtől, akiről hosszú éveken át azt hittem, hogy a halálom napjáig vele fogok élni, a kislányomból felnőtt nő lett, én pedig Londonba költöztem.” De hiába változott meg minden körülötte, sok minden a régi, és marad is örökre. Imádja élete legfontosabb nőit, a lányát, Stellát, a barátnőjét, Nicole Kimpelt és egykori feleségét, Melanie Griffith-et is. Még mindig erősen kötődik spanyol gyökereihez is, és visszavágyik Málagaba. Hiába él Angliában, ha csak teheti, hazalátogat, és még mindig szeret ott forgatni.

 

„Mindenki tudja, hogy komoly változásokon ment keresztül az életem az elmúlt időszakban. Egy húszéves házasságot zártam le válással. A lányom, Stella, illetve a mostohalányom, Dakota felnőttek, erős és gyönyörű nők lettek. Nemrégiben Londonban találtam rá az új otthonomra. Szóval fenekestül felfordult körülöttem minden, és teljesen máshol lakom. De természetesen a lényeg nem változott. Nem tudnám élvezni a mindennapokat, ha nem hajtana előre mindig az élet szeretete és a lelkesedés, hogy minél többet kihozzak önmagamból. Az emberek többsége valójában meghal belülről, amikor nyugdíjba vonul. Én azt akarom, hogy keményen dolgozzak abban a pillanatban is, amikor a halál eljön értem. Nem akarok pihenni, sok mindent szeretnék magam után hagyni az utókornak.”

A színész tavalyi szívinfarktusa után sem gondolkodtam el azon, hogy lassítani kellene,

„Közvetlenül azután, hogy megműtöttek és kikerültem a kórházból, valóban voltak ilyen gondolataim. De nem akartam akkor se örökre visszavonulni, csak addig, míg a szervezetem újra összeszedi magát. A dohányzást azonban abbahagytam azonnal. Az utolsó cigarettámat azon az estén szívtam el, amikor a szívem rendetlenkedni kezdett. A Picasso sorozatban ugyan rá kellett gyújtanom, de az egészen más volt. Beszéltem a producerekkel arról, hogy nem akarok több cigit elszívni, mert egyszer majdnem belehaltam már. Ezért készítettek nekem egy különleges darabot szárított rózsaszirmokból. Ha korábban tudom, hogy van ilyen, mindig is ezt szívtam volna. De komolyra fordítva a szót, semmit nem sajnálok, amit meg kell tennem a családomért, a munkámért, az igaz barátaimért. Minden más csak mellékes.”

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Itt a magyarázat Magyar Péter minősíthetetlen viselkedésére + videó

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

Sírva jelentette be Balázs Andi, így próbálják megmenteni Tompos Kátyát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Elképesztő fotók! Egy szál bikiniben, jéghideg gleccseren pózolnak a TV2 sztárjai – galéria

HŰHA

Kínai lányért rajong a magyar TikTok: „Igaz magyar vagy!”

HŰHA

Nagyon kiakadt Vilmos herceg, súlyos támadás érte Katalint

HŰHA

"Bombák vagytok" - Melltartóban, édesanyjával pózolt Hunyadi Donatella