Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.08.08.

Minden részletet elárult Curtis, ez történt a szülőszobán

A korábban botrányairól elhíresült rapper gyermeke miatt teljesen új életbe kezdett, a szülés pedig számára is felejthetetlen élmény volt.

Curtis első gyermeke a vártnál hamarabb született meg. A rapper szerelme, Kriszti augusztus közepére volt kiírva, de  a kisfiúk Doni Attila  már  vasárnap 54 centivel és 3070 grammal világra jött.

Kriszti természetes úton szeretett volna szülni, de a sors közbeszólt. "Hajnalban értem haza egy fellépésről, és néhány óra alvás után Kriszti azzal ébresztett, hogy elkezdődtek a fájásai" - emlékezett vissza a zenész, aki elmondta, hogy némi komplikáció lépett fel, ezért az orvos a császármetszés mellett döntött.

"Végig bent maradtam a szülőszobában, elképzelni sem tudtam volna, hogy kint várakozzak" - tette hozzá Curtis, aki azt is elmondta, hogy zokogott, amikor meglátta kisfiát.

"Korábban Adonisnak akartuk elnevezni, így hívják Kriszti testvérét is, aki félig görög származású... Sajnos, mint kiderült, ezt Magyarországon nem lehetett anyakönyveztetni, így lett végül Doni Attila" - árulta el a rapper a Story magazinnak.

Még most sem fogta fel, hogy apa lett, de a köldökzsinórt már ő vágta el. Curtis azt mondja, az apaság mindent átírt benne, korábbi zűrös életének végleg hátat fordított.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja

HŰHA

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”