Létrehozva: 2019.06.20.

Nagy bejelentést tett Németh Kristóf: úton van a baba

Németh Kristóf és felesége, Zita elsõ közös gyermeküket várják.

Németh Kristóf és felesége, Zita csodaszép thaiföldi nászútján tudta meg: gyermekük lesz. A család legtöbb tagjának is csak hazatérésük után szóltak a jó hírről. A színész előző házasságából született fia, Lóci biztos nagyon boldog, régóta szeretett volna már kistestvért.

A színész a Story magazinnak elmesélte, hogy kapcsolatuk legelejétől úgy viselkedtek, mint egy család, Lóci és Zita nagyon jó viszonyban van egymással. Mint mondta, lassan érett bennük, hogy ezt a kapcsolatot hivatalossá kellene tenni. Majd amikor a TV2 Legbátrabb páros műsorában is helyt álltak, bebizonyították egymásnak: a legfeszültebb helyzetekben is jól tudnak együtt dolgozni.

"Ott, Máltán jött el az a pillanat, hogy megkértem a kezét. Itthon aztán annak rendje és módja szerint a szülőktől is elkértem a lányukat. Nem is vártunk sokáig: tavaly télen összeházasodtunk. Fontosnak tartottuk, hogy egyházi esküvőnk is legyen, a keresztapám adott össze minket, aki református lelkész. Elindultunk kettesben a második nászútra Délkelet-Ázsiába. Illetve csak azt hittük, kettesben..." - mesélte a színész.

Mivel egyre több jel utalt arra, hogy Zita gyermeket vár, jobb híján thai terhességi tesztet vásároltak, bár még a használati utasítását sem igazán értették. Rögtön kettőt vettek: egy rózsaszínt és egy kéket, hogy akár fiuk, akár lányuk születik, később oda tudják neki adni. Mindkettő pozitív lett...

origo.hu

Több száz szurkoló tüntetett, a magyar bajnokcsapat edzőjének kirúgását követelik

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Tegyél fogkrémet a vécétartályba! Furcsa háztartási praktikák, amik tényleg működnek

vg.hu

A mesterséges intelligencia döntheti el az ukrajnai háborút

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Talpig feszülősben mutatta meg terhespocakját Kulcsár Edina

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti