Létrehozva: 2019.06.27.

Élő adásban sértette meg durván Kiskerót Dancs Annamari

A színésznõ burkolt megjegyzése biztosan nem esett jól kisfia édesapjának, akivel két évvel ezelõtt szakítottak viharos körülmények között.

Élete talán legboldogabb időszakát éli Dancs Annamari, hiszen magánéleti viharai után végre újra szerelmes.

A színésznőt két évvel ezelőtt hagyta el volt férje, Kerényi Miklós Máté, miközben közös kisfiuk, Ádám még csak alig néhány hónapos volt. 

Annamarit megviselték az elmúlt évek és sosem tagadta, hogy megszenvedte az elválást, amit árulásként élt meg. Jóllehet, azóta már egy másik férfi oldalán boldog, akivel eljegyezték egymást és közös életet terveznek, ám még így sem mulasztott el odaszúrni volt férjének a Mokka szerdai adásában.

"Nagyon érdekes, mert a kisfiamnak az új párom a családfő, nagyon erős apa-fiú kapcsolat alakul ki köztük. Érdekes, ahogy egymáshoz viszonyulnak: hatalmas szeretet van közöttük, és az sem érződik, hogy ő nem a vér szerinti apja, csak a nevelő apukája. Olyan mély szeretet ez, amit nekem is megható látnom" - mondta el a Mokkában a színésznő.

Annamari a boldogsága ellenére nem tervez esküvőt a párjával, túlságosan élénken él még benne a korábbi házasságának rossz tapasztalata.

origo.hu

Neuer szánalmas hibája fordulatot hozott a bírók által elcsalt meccsen

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

life.hu

Katalin hercegné csak egy feltétellel hajlandó találkozni Harryvel

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

mandiner.hu

A kínai elnök rajong a magyar konyháért, ez lesz a menüje, amíg hazánkban tartózkodik

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki