Létrehozva: 2019.03.28.

Michael Jackson lányával valami nincs rendben, ezt a videót posztolta

A 20 éves modell állítja, hogy az apjáról szóló híresztelések õt nem rendítették meg, most pedig arról csinált videót, ahogy kábítószert fogyaszt.

Michael Jackson lánya, Paris Jackson kedden az Instagramra töltött fel saját magáról egy videót, ahogy egy üveg bong pipából nagyon nagy valószínűséggel kannabiszt szív, méghozzá 4 óra 20 perckor hajnalban. Ez az időpont a „füvesek” számára különleges jelentőséggel bír, ugyanis a 420 a szívás kódneve.

A 20 éves modell 2013-ban már túladagolta magát pirulákkal, és most sem volt hajlandó rehabilitációra menni, miután a hírek szerint felvágta az ereit március 16-án. Az öngyilkossági kísérletet egyébként azóta is tagadja. 2013-ban is azt írta ki Twitterre az eset után, hogy mások komolyabban veszik az életét, mint ő maga és mindenki nyugodjon meg.

A sztárcsemete a márciusi kórházba kerülése óta állítólag többet eszik, sportol és pszichológiai problémáin is dolgozik, illetve nagyon készül a nyolc nap múlva esedékes 21. születésnapjára – az Egyesült Államokban hivataloson ekkor lesz nagykorú az ember.

A marihuána-fogyasztásról készült videó hátterében egyébként hallani egy férfihangot, amely arra biztatja, hogy szívja le erősen a füstöt. Feltehetően Jackson barátja, Gabriel Glenn az - írja a Daily Mail.

Paris Jackson egyébként Twitteren többször tagadta, hogy az apjáról készült Neverland elhagyása című, hatalmas botrányt kirobbantó dokumentumfilm miatt öngyilkosságot kísérelt volna meg és ezért vitték volna kórházba. A filmben Michael Jackson két állítólagos áldozata, Wade Robson és James Safechuck beszélt arról, hogy kisfiúként hogyan zaklatta őket szexuálisan a sztár.

origo.hu

Így zajlottak Hszi Csin-ping kínai államfő fogadásának előkészületei a Budai Várban

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki