Létrehozva: 2019.01.30.

Ez volt a valódi ok, lerántotta a leplet Zámbó Jimmy haláláról testvére

A legendás énekes öccse, Zámbó Árpy olyan titkot árult el, amit eddig nem lehetett tudni.

A mai napig rejtély övezi Zámbó Jimmy halálát, a rajongók és a család azóta sem tudta teljesen feldolgozni a történteket.

Most a legendás énekes öccse, Árpy árult el új részleteket a tragédiáról, amihez szerinte az vezethetett, hogy Jimmy félautomata pisztolyának használatában rutintalan volt. Zámbó Árpy az mondta a Blikknek, hogy miután a testvére megvásárolta az életét kioltó fegyvert, egyáltalán nem használta azt, nem is volt hozzászokva az öntöltős fegyverekhez, ugyanis korábban egy forgótáras pisztoly volt nála.

Testvére szerint a Berettát az énekes elzárva tartotta, nem is vette elő a tragikus estéig, egyáltalán nem gyakorolt vele, és tisztítás céljából sem nyúlt hozzá korábban. "Mondhat bárki, amit akar, de ez inkább egy gyűjtőszenvedély volt a bátyámnál, nem azért vette a fegyvereket, hogy használja őket" - szögezte le.

Egy, a neve elhallgatását kérő fegyverszakértő a lapnak elmondta, az öntöltő fegyvereknél nagy a kockázata annak, hogy figyelmetlenségből golyó marad a csőben, ilyenkor pedig már kibiztosítani sem lehet a fegyvert, így az bármikor elsülhet. Így valóban nem elképzelhetetlen, hogy a legendás énekes tragédiájának oka a pisztoly használatával kapcsolatos tapasztalat hiánya volt.

Mint az köztudott, Jimmy 2001. január 2-án hunyt el, amikor egy kakast akart elhallgattatni. Az énekes rendelkezett fegyvertartási engedéllyel, sőt, két vadásztársaság tagja is volt, ám nem volt gyakorlott a Beretta típusú fegyver használatában.

origo.hu

Újabb részletek derültek ki a rákkal küzdő Tompos Kátya állapotáról

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

mandiner.hu

Itt az első ország, amelyik beismerte: irigykedik Magyarországra a kínai elnök miatt

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”

HŰHA

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda házaspár

HŰHA

Volt kitől örökölnie a szépséget: itt a fotó Kulcsár Edináról és édesanyjáról