Létrehozva: 2019.01.10.

Ez őrület: szellemek kísérik Balázsékat mindenhová

Lehet hinni benne és persze lehetünk szkeptikusak is a kérdésben, de az biztos, hogy érdekes volt a reggeli beszélgetés.

Csütörtök reggel Balázsék vendége volt Kiss Kató halottlátó, aki képességével többször segítette már a rendőrég munkáját is. Ha már ott járt, megemlítette, hogy a Rádió1 stúdiója sem mentes az olyan lelkektől, akik valamilyen céllal maradtak Balázsék mellett.

Kató elsőként egy idős, fejkendős nénit említett, akit Vadon Jani mellett érzékelt és akiről kiderült, hogy feltehetően a műsorvezető nagymamája lehetett. Majd megemlítette, hogy Rákóczi Feri mellett egy erős akaratú, makacs férfit lát, aki minden jel szerint azonos Feri évekkel ezelőtt elhunyt édesapjával. Kiss Kató végül kitért Sebestyén Balázs nagymamájára is, aki folyamatosan, amolyan védőangyalként kíséri unokáját, akivel nagyon szoros volt a kapcsolata. Balázst ugyanakkor nem lepte meg a hír.

"Annyi hülyeséget csinálok, hogy el is kél a mama védelme. Mint jelenlét, érzékelem is őt folyamatosan. Az, hogy ő meghalt, csak egy átmenet. Igazából nem is tekintettem rá gyászként. Ahogy szokták mondani:

Õ csak előre ment, de a találkozásban én biztos vagyok

- mondta meggyőződéssel Sebestyén Balázs.

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

travelo.hu

Vadkamerák elé sétált a Bükkben kóborló medve

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Fürdőruhában kapták lencsevégre a világ legszexibb röpislányát - Dögös fotó!

HŰHA

Puskás-Dallos Bogi megvillantotta szülés utáni tökéletes alakját - Fotó

HŰHA

Berki Mazsi mellétől felforrósodik a levegő - Fotó

HŰHA

Így néz ki valójában a Házasság első látásra sztárjának teste – Fotó