Létrehozva: 2018.11.29.

Megint meghalt egy ember, akinek köze van Lajcsi áramlopási ügyéhez!

Már három áldozatot követelt az ügy! A két vádlott után most egy tanú hunyt el váratlanul, ám Lajcsi szerint ez csupán szomorú véletlenek sorozata.

Szörnyű hír, de már hárman is meghaltak azok közül, akik valamilyen formában érintettek voltak Galambos Lajos áramlopási ügyében C. István ötödrendű vádlott idén szeptemberben, V. János vádlott pedig egy hónapja hunyt el.

Most kiderült, két héttel ezelőtt is meghalt egy érintett: az asszony a per kezdetétől Lajcsiék ellen akart vallani.

„Márti néni meg két hete halt meg. Õ bérlő volt a társasházban, ám az elejétől fogva ellenünk akart vallani. Rossz viszony alakult ki közte és a két elhunyt szerelő között, mert viráglopáson kapták. Hogy megússza az ügyet, inkább előremenekült, és kapva kapott az alkalmon, hogy tanúskodhat ellenünk. Örültünk volna, ha tisztázza azt a sok sületlenséget, amit a rendőrség a szájába adott, mert akkor már a bíróság is érezte volna az ügy abszurditását.

Eléggé olyan mintha hullanának az emberek az ügy körül, pedig ez nyilván szomorú véletlenek sorozata

 – mondta el a Sorry! magazinnak Galambos Lajos, aki szerint a vádlottak annyira tönkrementek az ügyben, hogy ez okozta a halálukat is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz