Létrehozva: 2018.11.22.

Fordulat a VV Fanni-ügyben: ebben a luxusbőröndben lehetnek a bizonyítékok

A rendõrség befejezte a nyomozást Novozánszki Fanni gyilkossági ügyében. Fanninak egy éve veszett nyoma, a gyanúsított B. László emberölés miatt felelhet.

Egy éve, 2017. november 20-án tűnt el az ismert valóságshow-szereplő VV Fanni, azaz Novozánszki Fanni. Kamerafelvételek bizonyítják, hogy B. László elvitte az ájult lányt a lakásából, de a férfi a gyilkosságot továbbra is tagadja. A férfi előzetes letartóztatását egyébként a bíróság november 27-ig meghosszabbította, mert fennáll annak a veszélye, hogy megszökne. A Lokál úgy tudja, hogy a rendőrség nemrég befejezte a nyomozást, és hamarosan be is jelentik, hogy lezárták az ügyet.

„A sértett édesanyját már értesítette a rendőrség, jövő héten iratbetekintésre kell bemennie a rendőrségre, hogy hivatalosan is közöljék vele a nyomozás lezárásának tényét” – nyilatkozta dr. Lichy József, B. László ügyvédje.

A lap szerint B. László minden egyes lépését, minden egyes telefonhívását felderítették, és kiderült, hogy egy nappal később visszatért a tett színhelyére. A feltételezések szerint ekkor tüntethette el a bűncselekmény nyomait. A helyszínelők a lakásban nem találtak vérnyomokat, így az sem zárható ki, hogy a lakásból a tettes nem holtan, csak ájultan vitte el a lányt, és valahol máshol végezhetett vele.

„A tettes valahol Székesfehérváron kitett az autójából egy bőröndöt, de ezt a tárgyat nem sikerült megtalálnia a nyomozóknak, feltehetőleg valaki hazavitte. Ebben, az egyébként drága bőröndben lehettek bizonyítékok” – mondta egy, az ügyet jól ismerő forrás.

A nyomozásnak nem sikerült sem bűnsegédet, sem bűntársat fellelni, így B. László az egyedüli gyanúsítottja az ügynek. A tanúvallomások és egyéb bizonyítékok  elegendőek lehetnek a vádemeléshez.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Szakértő: Az orosz haderő mellett az európai eltörpül, de a NATO-hoz képest is fölényben van + videó + galéria

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Hatalmas dekoltázst és kocka hasat villantott a TV2 sztárja - Fotó

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról