Létrehozva: 2018.10.30.

Jövőbeni terveiről vallott a TV2 sztárja: Fiatal anyuka leszek!

Hétfõ délelõtt a Ripost szerkesztõségének vendége volt a Sztárban Sztár idei évadának második kiesõje, Szõcs Reni! Az énekesnõ türelmesen válaszolt a rajongók kérdéseire, majd õszintén beszélt arról, hogy nemrég eldöntötte: mihamarabb édesanya szeretne lenni.

Fiatal anyuka szeretne lenni Szőcs Reni! A Star Academy győztesének két évvel ezelőtt teljesen megváltozott az élete.

Reni Csíkszeredáról Budapestre költözött, és a szerelem is rátalált Márk személyében, akit édesapja mutatott be az énekesnőnek. A pár boldogsága határtalan, olyannyira, hogy a családalapítás gondolata sem áll távol tőlük. Igaz, erre még egy kicsit várni kell, hiszen Reni még csak 24 éves, a karrierje pedig most kezd igazán beindulni.

"Két évvel ezelőtt költöztem fel véglegesen Budapestre, miután megnyertem a Star Academyt. Márkot az édesapámnak köszönhetően ismertem meg, mivel ők ketten együtt dzsúdóztak" - mondta el a %RIPOST%-nak az énekesnő.

Reni ráadásul nem hagyományos módon randizott először a párjával: az ilyenkor szokásos romantikus vacsora vagy séta helyett rögtön több órát kellett eltölteniük együtt.

"Márk Budapesten tanult, és mivel én a Star Academy után fel akartam költözni a fővárosba, felajánlotta, hogy megveszi a vonatjegyemet és elkísér. Csíkszeredától Budapestig  az út tizenöt óra, szóval az elején kicsit aggódtam, hogy milyen lesz, de végül minden jól alakult."

Olyannyira, hogy Reni és Márk azóta együtt is élnek, sőt a jövőt is közösen tervezik!

 A részleteket elolvashatod a %RIPOST% napilap keddi számában!

origo.hu

Mindent megváltoztat ez a drámai orosz háborús bejelentés

ripost.hu

Rossinak menekülnie kellett; szigor a magyar szurkolóknál

metropol.hu

Lebukott Szalai Ádám, ezt biztos nem gondoltad volna róla

magyarnemzet.hu

Ádám Martin esete felháborította a finneket, régi sérelem állhat a háttérben

metropol.hu

Lehetetlen retró kvíz: még azokon is kifog, akik benne éltek

hirtv.hu

Kifütyülték a Zelenszkijnek tisztelgő Rod Stewartot + videó

ripost.hu

Tömegkarambol Pest vármegyében: ezekben a percekben mentenek, dugóra készülj!

travelo.hu

Újabb felújított magyar kastélyt látogathatunk meg

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

ripost.hu

Rettenetes balesetről jött hír, 3 holttest van az úton

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Berki Mazsi az új kedvesét köszöntötte fel Apák napján

HŰHA

"Szép, de a rosszabbik fajta" - kiről énekel G.w.M? - Videó

HŰHA

„Szerelmi életem” – két lánnyal csókolózott Horváth Csenge állítólagos pasija – Videó

HŰHA

"Inas, gyere csak ide..." – Italozás közben élőzött Young G Béci és felesége, hatalmas a felháborodás

HŰHA

"Van, hogy elsodor az élet tőled" - Tóth Gabi megható vallomást tett

HŰHA

Ez csúnya volt! A világsztár felültette a magyar rappert

HŰHA

Dögös, mint mindig: Köllő Babett bikinis fotóitól felrobbant az internet

HŰHA

Páros lábbal szálltak Tolvai Renibe a saját rajongói: "van ízlésesen szexi is!"