Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.08.23.

Nem is hinnéd, mivel keres vagyonokat a legjobban fizetett filmsztár

Bár George Clooney-t mindenki színészként ismeri, messze nem ennek a munkának köszönheti elképesztõ jövedelmét.

A Forbes magazin nyilvánosságra hozta a legjobban kereső színészek listáját. A rangsor élén George Clooney végzett, aki 239 millió dollárt, átszámítva 66 és fél milliárd forintot keresett egy év alatt.

Mint kiderült, a színész a hatalmas pénzösszeget Casamigos nevű vállalatának köszönheti, amely szeszes italokat gyárt. A céget még 2013-ban alapította több üzlettársával, az italeladásokból származó összeg a bevételének körülbelül 97 százalékát fedi le.

Clooney utolsó filmje egyébként a Pénzes cápa című thriller volt, ami 2016-ban került a mozikba – írja a Daily Mail. 2017-ben csak kávéreklámokban tűnt fel, és bár jelenleg forgat egy minisorozatot, az csak 2019-ben jelenik majd meg.

A második helyen Dwayne „The Rock” Johnson végzett a tavalyi 119 millió dollárjával. 2017-ben ő volt a Baywatch, a Halálos iramban 8, illetve a Jumanji: Vár a dzsungel című filmek főszereplője, 2018-ban pedig a Rampage: Tombolás, illetve a Felhőkarcoló című akciófilmben láthatták őt a nézők.

A harmadik helyezett Robert Downey Jr. lett. Õ 81 millió dollárt, azaz 22 és fél milliárd forintot keresett. A listán helyet kapott még Jackie Chan, ő átszámítva 12,6 milliárd forinttal lett gazdagabb, illetve Will Smith is, aki 11,6 milliárd forintot gyűjtött.

A színésznők közül Scarlett Johansson lett a legjobban megfizetett sztár, ő 40 és fél millió dollárt, azaz 11 milliárd forintot tehetett zsebre. A női színészek listáján olyan hírességek szerepelnek még, mint Angelina Jolie, Jennifer Aniston, illetve Jennifer Lawrence.

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Putyin ezt üzente a Nyugatnak a beiktatása után + videó

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

mandiner.hu

„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Bepánikoltak az utolsó pillanatban, Budapest rendezheti meg csúcsmeccset

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Herceg Csabi tiszta vizet öntött a pohárba: Így zúzta le 100 milliós Ferrariját

HŰHA

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja

HŰHA

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó