Létrehozva: 2018.07.18.

A teljes összeomlás szélén áll a magyar énekesnő, ez az oka

Judy, a Groovehouse énekesnõje néha már azt sem tudja, hogy melyik városban van. A naptára tele van fellépésekkel, örül, ha hetente egyszer látja a férjét.

A naptára tele van fellépésekkel, örül, ha hetente egyszer látja a férjét. Balázs a nyár elején még nagyon megértő volt, de most már úgy érzi, felesége túlhajtja magát.

Arról nem beszélve, hogy Judyék lánya, Majszi is panaszkodik, hogy szeretne többet lenni az anyukájával. Az énekesnő egyaránt próbál eleget tenni a családi és a zenekari elvárásoknak. Ám olykor úgy érzi, ehhez akkor is kevés lenne, ha kettő volna belőle.

Néha már a teljes összeomlás szélén állok

– panaszkodott a %RIPOST%-nak Judy. „Szeretnék mindenkinek megfelelni és minden kérésre igent mondani, akár a családról, akár a fellépésekről van szó. Noteszban vezetem nagyon precízen a koncerteket, az interjúkat, a férjes-gyerekes programokat. Ennek ellenére most is sikerült elszúrnom. Nagy nehezen leszerveztem egy családi pihenést, mindössze három naposat Tiszavasvárira, erre kiderült, hogy nekem egy nappal hamarabb vissza kell jönnöm, mert elfelejtettem egy interjút. Lassan ott tartok, hogy már csak fényképről ismer meg a férjem.”

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

vg.hu

Mintha nem is Magyarországon lenne: fényárban úszik az új Duna-híd, pont mint Amerikában

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Így néz ki valójában a Házasság első látásra sztárjának teste – Fotó

HŰHA

Herceg Csabi tiszta vizet öntött a pohárba: Így zúzta le 100 milliós Ferrariját

HŰHA

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja