Létrehozva: 2018.06.06.

Kulcsár Edina: Nem én vagyok csúnya, a világ torz!

Kulcsár Edina olyasmit tett, amire nem volt példa eddig a magyar sztárvilágban! A szépségkirálynõ vállalta, hogy mindenkinek megmutatja, hogyan néz ki smink nélkül, és bebizonyítja, hogy a világ második legszebb lányának is lehetnek szépséghibái. Példamutatása sikeres volt, most már mások is úgy gondolják, nem kell szégyellni a smink alatt rejtõzõ arcot.

Nagy meglepetést okozott Kulcsár Edina legújabb fotója a rajongók körében, amelyen smink nélkül, kendőzetlenül mutatta meg azt, hogy bizony az ő arcán is megjelennek néha pattanások.

A világ második legszebb lányáról kevesen hitték, hogy nem mindig olyan tökéletes, mint ahogyan a magazinokban és a fotókon látszik, most azonban ő is bebizonyította, hogy ugyanolyan ember, mint
bárki más.

„A célom ezzel a képpel az volt, hogy megmutassam a fiatal lányoknak, hogy az én életemben sem szól minden a tökéletességről. A napokban találkoztam egy gyönyörű tizenegy éves kislánnyal, aki annak ellenére, hogy csodaszép, egyáltalán nem elégedett magával.

Õ azt hiszi, az a valóság, amit az Instagramon lát, az effektekkel teli, megszerkesztett képek, pedig ez egyáltalán nincs így.

Fontos, hogy a fiatal lányok tudják, hogy amikor profi fotók készülnek rólunk, akkor mögöttünk egy komoly stáb áll fotósokkal, fodrászokkal, sminkesekkel. Nem szabad, hogy az ilyen képeket vegyék alapul. Akik követnek engem, sokszor láthatnak smink nélkül, tudhatják, hogy ez számomra egyáltalán nem tabu. Viszont azt szerettem volna, hogy lássák, attól még, hogy közszereplő vagyok, bizony az én arcomon is előbújhat három-négy pattanás egyszerre” – mondta el a %RIPOST%-nak Edina, aki szeretné
összetörni a lányok és a nők fejében élő torz tükröt.

Hogy mit mondott még a témában Edina, elolvashatod a szerdai %RIPOST% napilapban!

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

vg.hu

Lejárt a kereskedőknek adott határidő: itt a kormány bejelentése az üzemanyagárakról

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Jennifer Lopez ruhája alig takart valamit, mindenki megcsodálhatta bájait

HŰHA

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

HŰHA

Emlékszel még rájuk? Így néznek ki most a Herkules szereplői, 29 évvel a sorozat után - galéria

HŰHA

„Gábor hálás lehet Tóth Gabinak” - Mikes Anna brutális combokat villantott