Létrehozva: 2018.06.27.

Ezért váltott szakmát a magyar sztárénekesnő

Marcellina családja, amikor gyermek volt, szegénységben élt.

A tizennégy éves kislánynak viszont fellépésre kellett menni, de nem volt hozzá ruhája. Mivel nem volt varrógépük sem, így saját két kezével, olcsón vett anyagból megvarrta élete első színpadi öltözékét.

Marcellina mindig is kreatív volt, így mai napig maga készíti ruháit, de a boltban vett farmert is feldobja egy kis hímzéssel, vagy gyöngyökkel.

Sosem értettem, hogy az embereknek miért jó ugyanúgy kinézni, ugyanolyan ruhákban járni

– mondta a %RIPOST%-nak az énekesnő. – Én mindig ki akartam ebből lógni, így született meg az első saját tervezésű kollekcióm, amit egyébként már bemutattunk Las Vegasban. Van benne sportos, szexis, elegáns, mindenki talál a kedvére valót. A divatbemutatón Sütő Enikő modell tanulói vonultak végig a ruhákban, nagyon nagy sikert arattak vele.”

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Hatalmas dekoltázst és kocka hasat villantott a TV2 sztárja - Fotó

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról