Létrehozva: 2018.05.22.

Most jelentették be, válik a magyar sztárpár

Pély Barna és Galambos Dorina 2003-ban jött össze az elsõ Megasztár ideje alatt.

Az énekes zsűritag volt, míg párja versenyző, ezért sokáig titkolták kapcsolatukat. Szerelmük tartósnak bizonyult, pedig Galambos Dorina mindössze húszéves volt, amikor a viszony kialakult közben.

Tíz év együttélés után 2013-nyarán összeházasodtak. Hétfőn azonban a 24.hu-nak elküldött közleményben közölték, hogy válnak.

Pély Barna és Galambos Dorina 4 év házasság után közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy elválnak. Tisztelik és szeretik egymást, de már csak barátokként. Ahogy eddig, magánéletükről továbbra sem szeretnének nyilatkozni. Mindketten a karrierjükre koncentrálnak.”

origo.hu

Borzasztóan felidegesítette a csapata, távozni akar az F1-es sztárpilóta

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

magyarnemzet.hu

„Ez teljes csőd!” – Tuchelék brutálisan beleszálltak a játékvezetőbe

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

mandiner.hu

Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?