Létrehozva: 2018.05.29.

Huszonöt év után, élő adásban kérte meg párja kezét a magyar sztár

Ki gondolná, hogy Gajdos Tamás vasárnap betöltötte a hatvanadik életévét.

Az ATV népszerű híradósa nem is akárhogy ünnepelt: megtette a magyar bajnoki középtávú triatlon futamot Balatonkenesén. Gajdos Tamás a nagy melegben 1,9 kilométert úszott, több mint 80 kilométert biciklizett, a végén pedig teljesítette a 21 km-es félmaratont is. De nem csak emiatt maradt emlékezetes a hatvanadik születésnapja.

Öt évvel ezelőtt indultam először, akkor hat óra volt a kitűzött cél, most öt, amit egy perccel túlléptem

– mesélte a %RIPOST%-nak Gajdos Tamás. – Ezzel az eredménnyel megnyertem az országos bajnokságot. Erre mondják, hogy amíg fiatal a szervezet, addig lehet évről évre javulni. A Biblia szerint az emberi élet százhúsz évre van kalibrálva, így én most elértem a feléhez. És úgy érzem, hogy házasság felé vezető hosszú, rögös útnak is a feléhez értünk már, így élő adásban megkértem Krisztina kezét, akivel huszonöt éve vagyunk együtt. Kicsit megilletődött a kamera miatt, de aztán azt mondta, huszonöt év múlva talán igent mond. Szóval nagyon jó fiúnak kell lennem, és akkor negyedszázad múlva egy másik gyűrűt is húzok az ujjára. Van két gyönyörű gyermekünk, Dominika és Zétény, de a másik kapcsolatomból született lányom és fiam is örültek a lánykérésnek.”

 

origo.hu

Volt egy kis baj a szemből érkező teherautóval, a kamerás autó vezetője csak üvölteni tudott - videó

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

metropol.hu

Őrjöngenek a németek, magyar bíró reagált a BL legnagyobb botrányára

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyiptomi horoszkóp: ezek az ősi istenek segítenek téged

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Így néz ki valójában a Házasság első látásra sztárjának teste – Fotó

HŰHA

Herceg Csabi tiszta vizet öntött a pohárba: Így zúzta le 100 milliós Ferrariját

HŰHA

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja