Létrehozva: 2018.03.12.

Verebes csúnyán kiosztotta Győzikét

Bár a Gyõzike Show mára szinte retrónak számít, még ma is szóba kerül. Most Verebes István fakadt ki, nyíltan.

13 év telt el azóta, hogy először került képernyőre a Győzike Show, amelyet ma is gyakran ismételnek itt-ott.  Sokak hátán feláll a szőr, ha csak szóba kerül a produkció. Verebes István most a Hír TV-n futó Szabadfogás című műsorban fejtette ki sarkos véleményét a Gáspár-féle produktumról. Egyenesen a cigányság szégyenének nevezte Győzikéék munkásságát. A %RIPOST% megkereste a színész-rendezőt, aki kérdésünkre kifejtette, mire is gondolt.

"A kereskedelmi tévé a hibás, amelyik úgy mutatta be Gáspár Győzőt, hogy tessék, itt van a cigányság! Milliomosok, így él, ilyen stílusban, ilyen módon közlekedik és így neveli a gyerekeit.

Ez egy rettentően rossz kép volt, ami sokat ártott az egyébként is jelenlévő rasszizmus tekintetében.

Nekem egyébként semmi bajom Gáspár Győzővel, azon túl, hogy nem tudom, ki is ő. Nem tudom, mi a teljesítménye. Õ a koporsóban jó? A disznótartásban? A celebségben? Mert mondjunk énekesként nem mondhatnám jónak"

– nyilatkozta a színész-rendező, aki a %RIPOST% napilap hétfői számában hosszabban is kifejtette sarkos véleményét.

origo.hu

Ez a festői falucska volt egykor Nagy-Magyarország legészakibb települése

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

hirtv.hu

Nem akárhogy riogatnak a németek a kínai elnök budapesti látogatása miatt + videó

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda házaspár

HŰHA

Volt kitől örökölnie a szépséget: itt a fotó Kulcsár Edináról és édesanyjáról

HŰHA

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

HŰHA

Hatalmas dekoltázst és kocka hasat villantott a TV2 sztárja - Fotó