Létrehozva: 2017.12.13.

Húszezer forintért árulja magát Fenyő Iván!

A színész Jakupcsek Gabriellával együtt kínálja a társaságát néhány órára, igencsak borsos áron.

Gyere fel Ivánhoz! néven tart vacsoraesteket Fenyő Iván. A színész a hivatása mellett egy kis mellékkeresetre tesz szert a rendezvénnyel, amin eddig jellemzően Iván barátai, Szabó Győző és Száraz Dénes fordultak meg sztárvendégként.

A néhány napja megtartott vacsorára ezúttal Jakupcsek Gabriella volt a fő látnivaló. Az estén közel harminc ember vett részt, ám nekik mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk.

A színész összejövetelére ugyanis huszonkétezer forint volt a beugró. És hogy mit tartalmazott az ár?

A vendégek egy bérelt lakás apró konyhájában, állva fogyaszthatták el a vacsorájukat, majd néhány órán át kötetlenül beszélgethettek kedvenceikkel, illetve magánéleti történeteiket hallgathatták meg. Jakupcsek Gabriella például arról beszélt, hogy miért nem vállalt közös gyereket sokáig a férjével.

"Nagyon sokáig ösztönösen tiltakoztam az ellen, hogy egy új kapcsolatból új gyerek legyen.

Nem éreztem, hogy szabad vagyok, ezért picit lelkiismeret-furdalással is töltött el, hogy nincs közös gyerek.

De annyit dolgoztam, hogy esélyem sem volt teherbe esni" - mondta el a műsorvezető.

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt