Létrehozva: 2017.11.21.

Nem hiszed el, mi a kedvenc szava a magyar sztárszínésznő kislányának

Fésûs Nelly második lánya, Elza már kis korától elég akaratos volt, mindig elérte, amire vágyott.

Fésűs Nelly így mesél lányáról, Elzáról: – Pár hónappal ezelőtt kijelentette, ő már tudja, orvos lesz. Olyan szakkifejezéseket tanult meg, amiket az átlagemberek nem is értenek. És még csak hároméves!

„Ha valaki megszólalt a családban, jaj, de fáj a fejem vagy a derekam, bármi, akkor Elza máris rohant gyógyítani – mesélte a %RIPOST%-nak Fésűs Nelly. – Aztán már akkor is, ha senkinek nem volt semmilyen gondja. Erre a bátyjától, Ricsitől kapott egy gyermekeknek való orvosi táskát, amiben nagyon sok eszköz található. Azóta el sem lehet tőle venni, annyira tetszik neki. Tőlem kérdezgette, hogy mi micsoda benne, de néhány dolgot még én sem tudtam, így azoknak utánanéztem. A kedvence egyébként a fonendoszkóp, az szinte állandó jelleggel a nyakában lóg, és ami a legviccesebb, hogy ki is tudja mondani. Sosem felejti el a nevét. Imádom, olyan okos.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Kopasz tojásfej" - saját focistája gúnyolta ki a Manchester United bukott edzőjét

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni