Létrehozva: 2017.11.04.

Ismert férfikollégája szexuálisan közeledett Havas Henrikhez!

Az elismert újságíróval a hetvenes években történt az incidens, éjszaka, egy autóban.

Megdöbbentő történetről számolt be Havas Henrik az ATV #Bochkor című műsorának felvételén. A Táncsics Mihály-díjas újságíró bevallotta, hogy évekkel ezelőtt egy férfikollégája szexuálisan közeledett hozzá, sőt ajánlatot is tett neki. Havas azóta sem bocsátott meg a kellemetlen incidensért.

Az eset a hetvenes években, Havas pályájának elején történt, ám azóta sem beszélt róla nyilvánosság előtt. Harmincévesen, fiatal, családos férfiként a Magyar Rádióban dolgozott hírszerkesztőként, az egyik kolléga pedig kihasználta a jóindulatát.

"Engem is megpróbált molesztálni felnőttként egy közismert kolléga. Elmesélem, mert példaszerű egyébként…” – kezdett bele Havas, mikor a műsor másik vendége, Hajdú Péter közbekérdezett. 

„Egy férfi volt?” – érdeklődött. 

„Persze!” – válaszolta Havas. 

„Ez az egy eset volt életemben. Jellemző, hogy milyen naiv tud lenni az ember, utólag ki lehet olvasni a dolgot."

Hogy mi történt az ismert tévéssel, kiderül a %RIPOST% napilap szombati számából!

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

metropol.hu

Titkos megállapodás: botrányosan pazarló testületet tervez a XV. kerületi baloldal?

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki