Létrehozva: 2017.11.04.

Felháborító dolog történt Klapka üzletházában, hogy tehettek ilyet?

Az idén januárban elhunyt aranyember lánya õszintén mesélt a történtekrõl.

Dermesztő hideg uralkodik az idén januárban elhunyt Klapka György Vámház körúti üzletházában, egy szerelő ugyanis a minap megjelent, hogy se szó, se beszéd kikapcsolja a gázt - írta a Bors.

"Átlagos napnak indult, aztán egyszer csak megjelent egy ember az üzletben, aki a gázművektől jött, hogy lekapcsolja a gázt. Kérdeztem tőle, hogy tud-e mondani egy számlaszámot, ami alapján be tudjuk azonosítani, hogy tényleg jogosan jár-e el. Mondta, hogy nem, ő egy alvállalkozó, őt a szolgáltató küldte, őt csak az érdekli, hogy lekapcsolja a fűtést és kész. Mondtam is neki: ehhez aztán gyomor kell, uram"

- háborgott a lapnak az elhunyt kereskedő lánya, Klapka Sandy, aki apja halála óta egyedül viszi az üzletet.

Kiderült, az egész egy befizetetlen közüzemi számla miatt történt.

"Még aznap megtaláltuk az egy darab fizetési felszólítást, amit úgy kaptunk meg, hogy pénteken lett volna egyedül lehetőségünk befizetni, mert hétvégére esett a határideje. A szerelő azt mondta, beszéljek a szolgáltatóval, a szolgáltató azt mondta, beszéljek a szerelővel… Senki nem tudott segíteni, elzárták a gázt, és azt a tanácsot adták, hogy még most szaladjak be a számlával és intézzem el ezt az ügyet személyesen, mert akkor lehet, hogy 24 órán belül visszakapcsolják. Egyből rohantam az ügyfélszolgálatra, ahol több mint három órán keresztül várattak, majd közölték, hogy nem tudok ott fizetni. Ehhez még hozzájön az is, hogy a cégek esetében a visszakapcsolás alacsonyabb prioritású, a lakások vannak előnyben, így senki sem tudja, hogy mikor is lesz újra fűtésünk és mikor lesznek újra biztonságban az antik tárgyaink, mert azoknak sem mindegy, milyen hőmérsékletben vannak"

- fejtette ki dühösen Sandy, aki azóta is várja, hogy végre újra meleg legyen az üzletházban.

origo.hu

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Volt kitől örökölnie a szépséget: itt a fotó Kulcsár Edináról és édesanyjáról

HŰHA

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

HŰHA

Hatalmas dekoltázst és kocka hasat villantott a TV2 sztárja - Fotó

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót