Létrehozva: 2017.08.08.

Ez nem semmi, a NASA vizsgálja Rippel Feri testét

Az amerikai ûrhivatal és a katonaság is csodálja a világhírû magyar artista szervezetét.

Rippel Feri pár éve híve a ketogén életmódnak, aminek köszönhetően 21 kilogrammtól megszabadult, és sokkal energetikusabbnak érzi magát. Saját bevallása szerint szüksége volt az életmódváltásra, mert negyvenéves kora után elsavasodott a teste.

„Nem tudtam, mitől szédülök, meghíztam, továbbá állandó rosszulléteim voltak – mondta a Lokál napilapnak Rippel Feri. -  De tudtam, hogy képes leszek ezen változtatni megfelelő életmóddal, hiszen, mint tudjuk, az emberi test nagyjából 125 évre van kalibrálva. Nem akartam elfogadni, hogy mostantól már csak lefelé visz az út, de sokáig nem tudtam, merre induljak el.”

Ekkor talált rá a ketogén életmódra. Ezzel az artista a cukrok és a szénhidrátok megvonásával arra kényszeríti szervezetét, hogy főként zsírokból fedezze energiaigényét. 

Nemrégiben a katonaság és az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA is elkezdett érdeklődni a keton életmódra való átállás utáni állapotom iránt, mivel amellett, hogy 21 kilót fogytam és keveset eszem, energikusabb vagyok, mint valaha, és nőtt az izomösszetételem. Rendszeresen járok vérvételre, vérnyomásmérésre és számtalan egyéb vizsgálatra, mert az eredményeim segítik például a katonák és űrhajósok étrendjének összeállítását. Ez is csak azt bizonyítja, hogy sohasem leszek beteg. Amióta így élek, sokkal egészségesebbnek és energikusabbnak érzem magam. Az agyi aktivitásomnak is jót tesz, nemrég felvettek a Los Angelesben található Kaliforniai Egyetemre, ahol egészségtanból szeretnék doktorálni.”

origo.hu

Ezt a képet mindenképp látnia kell a történelmi Békemenetről

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

metropol.hu

Megdöbbentő felfedezést tett egy kutató az Antarktisz jégsapkái alatt – Videó!

mandiner.hu

A valaha volt legnagyobb Békemenet – résztvevők a Békemenetről (VIDEÓ)

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. június 1-2.: Inspiráló, csodás hétvége

ripost.hu

Ez lehet a baj, ha sütés után összeesik a piskóta

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Végre lekerül a nyomkövető! Így változik meg Aurelio élete a végleges szabadulása után

HŰHA

Ez hogy történhetett? Marics Peti kabátjában jelent meg Tomán Szabina

HŰHA

Meglepő vád a Next Top Model Hungary zsűrijétől: ennek a lánynak híznia kell

HŰHA

Opitz Barbi: Ne engem fenyegess, hogy megölsz!

HŰHA

Egy szál bikiniben flangált az utcán a csodatestű modell, Emily Ratajkowski mindenkit elcsábít

HŰHA

Hatalmasat villantott a kamerák előtt a műsorvezető: kilátszott a bugyija is

HŰHA

Nem lehet máshova nézni: az arcunkba nyomja hatalmas melleit a műsorvezetőnő

HŰHA

Felfordult a rádióhallgatók gyomra Bochkor Gáborék műsorától