Létrehozva: 2017.07.23.

Tóth Gabi szexis, mellrázós videójától felforr a véred

Sok kritika érte az utóbbi idõben az énekesnõt, miszerint kicsit kikerekedett.

Tóth Gabi úgy gondolta most megmutatja, hogy egy apró rövidnadrágban és kebleit alig takaró bikini felsőben is jól néz ki.

A videót egyébként testvére, Tóth Vera készítette, akit mindig bánt, ha kishúgát a súlyfeleslege miatt kritizálják. Hiszen ő is emlékszik még azokra az időkre, amikor állandóan kövérsége miatt támadták, nem azzal foglalkoztak, hogy milyen sikeres énekesnő lett belőle. Eddig magát kellett megvédenie a rosszindulatú megjegyzésektől. De amióta ötven kilogrammos fogyása után csinos lett, úgy érzi Gabi mellett kell kiállnia.

 

Átlagos vasárnap délelőtt:-)

Tóth Vera (@verajuska) által megosztott bejegyzés,

 

origo.hu

A franciák egyik legnagyobb sztárját úgy neki vágták a reklámtáblának, hogy ömlött a fejéből a vér - videó

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

borsonline.hu

Így csókolja milliárdos üzletember párját Galambos Lajcsi lánya

magyarnemzet.hu

Milák Kristóf az elődöntőbe sem jutott be az Eb nyitányán

ripost.hu

Adósságba verhette magát KKevin?

hirtv.hu

Már az ellenzéknek sem kell Gyurcsány Ferenc

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

mindmegette.hu

Kolbászos tepsis burgonya: egy egyszerű és laktató fogás

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

ripost.hu

Kemény műveltségi teszt: ha 10-ből 6-ra jó választ adsz, már átlagon felüli vagy!

ripost.hu

Megható: Ételre sem volt pénzük, Jákob Zoli segített a rászoruló családnak – Videó

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Berki Mazsi az új kedvesét köszöntötte fel Apák napján

HŰHA

"Szép, de a rosszabbik fajta" - kiről énekel G.w.M? - Videó

HŰHA

„Szerelmi életem” – két lánnyal csókolózott Horváth Csenge állítólagos pasija – Videó

HŰHA

"Inas, gyere csak ide..." – Italozás közben élőzött Young G Béci és felesége, hatalmas a felháborodás

HŰHA

"Szexi" - Gáspár Evelin bikinis fotóinál nincs ma forróbb

HŰHA

Melltartó nélkül ment kutyát sétáltatni a kebelcsoda, lehetetlen nem őt nézni

HŰHA

Hoppá: Rubint Réka szemetet szedett, videó is készült az esetről

HŰHA

"Van, hogy elsodor az élet tőled" - Tóth Gabi megható vallomást tett