Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.07.07.

Mindenkit átvert Iszak Eszter és Dobrády Ákos

A pár tavaly augusztusban szakított, és bár azóta többször felröppentek hírek az újramelegített kapcsolatról, õk mindig tagadták.

Hiába tagadták hosszú hónapokon keresztül, most már biztos, hogy Iszak Eszter és Dobrády Ákos ismét egy párt alkot.

A szerelmesek tavaly augusztusban szakítottak váratlanul annak ellenére, hogy több interjúban is már házasságról és családalapításról esett szó. Azonban nem sokáig bírták egymás nélkül: idén januárban együtt utaztak Amerikába, májusban pedig a %RIPOST% exkluzív fotókat közölt róluk, amint a Bruno Mars-koncerten romantikáztak, fittyet hányva a külvilágra.

„Nem alkotnak egy párt, cáfoljuk, hogy együtt lennének. Véletlenül találkoztak össze, az pedig, hogy együtt mentek be a koncertre, annak köszönhető, hogy intelligens emberek módjára nem fordítják el a fejüket, ha meglátják egymást” – nyilatkozta akkor a %RIPOST%-nak Iszak Eszter menedzsere.

Most, egy hónappal a történtek után Ákos a Lokálnak nem tagadta, hogy újra felmelegítették a kapcsolatukat, ám hiába kerestük Esztert, ő nem kívánt nyilatkozni a témában. Pedig újra családalapítási tervekről mesélt a TNT frontembere.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korábbi lottónyertes vitte el ismét a főnyereményt

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit