Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.09.

Elmérgesedett a helyzet, magára hagyta felesége a beteg magyar sztárt!

A koktélkirály súlyos betegen, gyakorlatilag fél szívvel él, ráadásul a magánéletét is újra kell építenie.

Élete szomorú és nehéz időszakát éli Lajsz András, aki egy évvel ezelőtt talán még nem is sejtette, hogy hamarosan mindent elveszít majd, amiért évtizedeken keresztül dolgozott.

A koktélkirály kálváriája tavaly júniusban kezdődött, amikor a vád szerint fojtogatott egy parkolóőrt. Ekkor infarktust kapott, amit azóta számos másik is követett, ráadásul egy kellemetlen eset miatt a felesége is elhagyta a beteg sztárt.

András és Zsuzsa házassága tavaly romlott meg végérvényesen, akkor két szívműtét után az asszony utcára rakta a szerinte csalfa férjét. Félreérthető üzeneteket talált ugyanis Lajsz telefonjában, amiket egy fiatal, huszonéves beosztottjának írt.

"Soha semmi nem történt, azóta a hölgy már nem is dolgozik az étteremben. Nem magyarázom a bizonyítványomat, de a szeretlek szót gyakran használom, akit életemben kétszer láttam, azt már puszival köszöntöm. Most két szék között a padlóra estem. A feleségem nem akar megbocsátani, én meg már feladtam, nem is küzdök érte, nagyon elmérgesedett a helyzet. Egy szál gatyában eljöttem a gyönyörű szép házunkból" - mondta el a Blikknek Lajsz András, aki most a nulláról építi újra az életét.

A helyzete ráadásul egyébként sem könnyű, hiszen sorra kapja az infarktusokat: a szíve jobb fele elhalt, elmondása szerint már csak a fél szíve működik. Most abban reménykedik, hogy a rehabilitáció és a munka segít majd, ő pedig egy új, de annál boldogabb életet kezdhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit