Létrehozva: 2016.09.09.

Ezért adta fel fogadalmát Pataky Attila

Már nem vegetáriánus az énekes, ha lehetne, a húst, hússal enné. Pedig nemrég még azt mondta, sem alkoholt, sem húsételeket nem fog fogyasztani.

Súlyos állapota, majd operációja miatt télen kemény diétára fogták Pataky Attilát. Úgy látszik ez is közrejátszott abban, hogy besokallt, és ma már semmit nem von meg magától.

Évekkel ezelőtt azért hagyott fel a hús és alkohol fogyasztásával, mert a koncertek előtt gyakran berekedt.

Jó ideje már nem tartom magam vissza, mindent megeszek, ami jólesik. Bizony, kétnaponta egy házi kolbászos rántotta is lecsúszik, most is ezen vagyok túl.

 

"Annak idején tényleg úgy éreztem, jót tett, hogy csak zöldséget, és gyümölcsöt ettem, most viszont úgy látszik, más a rezgésem."

mondta a %RIPOST%-nak az EDDA frontembere, aki súlyos betegsége után is jól bírta a nyári turnét.

Pataky Attila karácsony előtt lett rosszul, egy gyomorfertőzés után szakadt szét az aranyere, mely során rengeteg vért vesztett. Nagy mennyiségű vérpótlás mentette meg az életét, a lábadozás során pedig kemény diétára fogták.

origo.hu

Az orrváladékát lenyaló Ronald Koeman német mezzel törölt feneket

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

borsonline.hu

Nehéz az elválás: Csuti szerelme bejelentette, vége van

magyarnemzet.hu

Hiába nyert Karácsony, főhet a feje Gyurcsány embereinek

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

vg.hu

A pedagógusok nyara: legenda, hogy csak vakációznak, sok a teendő a szünetben is

ripost.hu

Rettenetes balesetről jött hír, 3 holttest van az úton

travelo.hu

Halálos veszély leselkedhet ránk a Balatonban

ripost.hu

Vastag Csaba felesége bevallotta: Ciki vagy nem, de én még sosem…

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

ripost.hu

Nem hiszed el, mi a sokáig roppanós kovászos uborka titka

ripost.hu

Még a rutinos sofőrők is megbukhatnak ezen a KRESZ-teszten – te vajon átmész?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Berki Mazsi az új kedvesét köszöntötte fel Apák napján

HŰHA

"Szép, de a rosszabbik fajta" - kiről énekel G.w.M? - Videó

HŰHA

„Szerelmi életem” – két lánnyal csókolózott Horváth Csenge állítólagos pasija – Videó

HŰHA

"Inas, gyere csak ide..." – Italozás közben élőzött Young G Béci és felesége, hatalmas a felháborodás

HŰHA

"Van, hogy elsodor az élet tőled" - Tóth Gabi megható vallomást tett

HŰHA

Ez csúnya volt! A világsztár felültette a magyar rappert

HŰHA

Dögös, mint mindig: Köllő Babett bikinis fotóitól felrobbant az internet

HŰHA

Páros lábbal szálltak Tolvai Renibe a saját rajongói: "van ízlésesen szexi is!"