Létrehozva: 2016.04.28.

Elképesztő: Zenésztársa szerint Paul McCartney már ötven éve halott

A Beatles másik, még életben lévõ tagja szerint McCartney igazából 1966-ban meghalt.

A legendás zenekar dobosa az egész világot megdöbbentette vallomásával. Az idős sztár egy interjúban mély felindulással nyilatkozta, hogy igaz egy több évtizedes összeesküvés-elmélet. A 45 éves teória szerint a Beatles basszusgitárosa, McCartney autóbalesetben elhunyt 1966. november 9-én. Ahogy Ringo Starr fogalmaz:

Amikor Paul meghalt, mind pánikba estünk!

Ezért aztán az együttes Macca helyére egy hasonmást állított. Az illető, bizonyos Billy Shears maga is zenész, ráadásul egy Paul McCartney-hasonmásverseny győztese. Csoda, ha hasonlít rá?

Ringo szerint a személycserével kezdődött McCartney és John Lennon barátságának megromlása. Azt állítja, igaz az évtizedek alatt összegyűlt rengeteg pletyka arról, hogy a Beatles dalaiban, lemezborítóin, fotóin számtalan jel árulkodik Paul haláláról.

Persze a megvádolt egykori zenésztársat sem kell félteni. Paul McCartney valószínűleg jót derült Ringo Starr állítólagos őszinteségi rohamán, és az elhangzottakat úgy kommentálta:

Tudom, hogy Ringo egyre szenilisebb, és egyre zavarosabb a feje, de akkor sem kellene ilyen idióta történeteket kitalálnia, hogy felhívja magára a figyelmet.

Mi lehet az igazság? Az ügy további váratlan fordulatokat vehet, hiszen a hírek hallatán azonnal jelentkezett egy német nő: az 53 éves Bettina Hübers hosszú ideje állítja, hogy McCartney házasságon kívüli gyermeke. A történtek után úgy érzi, újra itt a lehetőség jogot formálni a zenész várhatóan nem csekély mértékű örökségére.

origo.hu

11 európai parlamenti listavezető vitázik - élőben az Origón

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

borsonline.hu

Megvizsgálták a talált koponyát: azonították a csodálatos magyar lány maradványát

magyarnemzet.hu

Hollywood Budapesten: elképesztő, mit kért a szállodától Ryan Reynolds és felesége

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

magyarnemzet.hu

Jó hír érkezett a nyugdíjasok számára, ennyit nőhet az ellátásuk idén

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

travelo.hu

Videó: Apró puma hármasikrek most a Nyíregyházi Állatpark legújabb sztárjai

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Most kaptuk: tömegkarambol történt Budapesten, rohantak menteni

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Végre lekerül a nyomkövető! Így változik meg Aurelio élete a végleges szabadulása után

HŰHA

Ez hogy történhetett? Marics Peti kabátjában jelent meg Tomán Szabina

HŰHA

Meglepő vád a Next Top Model Hungary zsűrijétől: ennek a lánynak híznia kell

HŰHA

Opitz Barbi: Ne engem fenyegess, hogy megölsz!

HŰHA

A kamerába tolta, brutál kerek melleket villantott Nemazalány

HŰHA

Szabó Zsófi mellei majdnem kiestek a helyükről, úgy feszült rajta a ruha

HŰHA

Ez ütős lesz! Visszatér a Big Brother világbajnok „verőlegénye”

HŰHA

„Nincs melegvíz, hűtő, klíma” – aggasztó helyzetbe került Polgár Kriszta és családja