Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER
Létrehozva: 2016.03.08.

Oszter Sándor felesége teljesen kikészült

Donatella Failoni egy dühös Facebook-posztban adott hangot felháborodásának, miután a neves színészt bûnösnek nyilvánították ittas vezetés vádjával. Fõleg a 140 óra közmunkát tartja röhejesnek!

Keményen nekiment a magyar igazságszolgáltatásnak Oszter Sándor felesége miután megtudta, hogy döntött a bíróság a neves színész ügyében. Ahogy arról már beszámoltunk, Osztert azzal gyanúsították, hogy ittasan ült a volán mögé, így okozott balesetet az egyik budapesti pláza parkolójában.

A végső tárgyaláson kiderült: a művészt bűnösnek találták. Több mint két évre elvették a jogosítványát, emellett 140 nap közmunkára ítélték, és a perköltségeket is neki kell kifizetnie.

Oszter olasz származású neje, Donatella Failoni szerint az ítélet felháborító és jogtalan, hiszen Sándorra nem tudták rábizonyítani, hogy részegen vezetett. A dühös asszony leginkább a 140 óra közmunkát tartja nevetségesnek.

"Röhej!!!! Már látom, amint lapátolja a sódert az épülő fonódó villamos építkezésén!"

- fakadt ki a közösségi oldalon, és azt sem tagadta, már bánja, hogy olaszként hazánkban kezdett új életet.

 

Éljen a magyar igazságszolgáltatás és független bíróság! Sándortól teljesen jogtalanul, több mint 2 éve elvették a jogos...

Közzétette: Donatella Failoni – 2016. március 3.

 

origo.hu

Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

mandiner.hu

Erdei Zsolt is beszállt Hajdú Péter és NoÁr „háborújába”

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki