Létrehozva: 2016.03.01.

Az Oscar-díjtól még Nemes Jeles László apja is megbékélt fiával

Jeles András Kossuth-díjas rendezõ ugyan kerüli a nyilvánosságot, de Facebook-oldalán azért közzétett néhány különleges fotót a fia múltjából.

Nemes Jeles László édesapja a %RIPOST% megkeresésére csupán annyit mondott, hogy hihetetlenül büszke fiára, de a Facebook-oldala ennél már jóval beszédesebben mutatja meg, mit is érez egy apa, aki láthatja fiát a csillagokig emelkedni.

Jeles András beletúrt kicsit a családi fényképalbumba, és rá is akadt néhány kuriózumra. Az első képen a kis Lacika járókája előtt Petri György, Kossuth- és József Attila-díjas költőnk térdel feleségével. Az édesapa kommentjéből pedig kiderül, hogy ez bizony kivételes pillanat lehetett.

"Petri túlságosan nem rajongott a kiscsávókért, viszont a filmrendezőket - előttem ismeretlen okból - respektálta, nos, ezt dokumentálja a most előkerült fénykép is, amelyen a költő szervilis mosolyt produkál a híres filmrendező, Nemes Jeles László ágya előtt, térgyenállva. (Maya is csodálkozva figyel, nem egészen érti)”

A második képen pedig látszik, hogy a ma már Oscar-díjas Nemes Jeles Lacika szinte még járni sem tudott, de már a csúcs felé igyekezett.

A Saul fiát jegyző direktor édesapja szintén sikeres filmes és színházi rendező. Munkásságát többek közt Kossuth- és Balázs Béla-díjjal ismerték el. Az 1979-es A kis Valentino című játékfilmje máig nagy kedvenc a nézők körében.

A pletykák szerint fiával nem ápolnak túl közeli kapcsolatot. Legalábbis eléggé eltávolodtak egymástól, míg László az édesanyjával Párizsban élt. Az idősebbik Jeles nem is szeret a fia vagy a sikerei kapcsán megnyilvánulni. De úgy tűnik, hogy az Oscar-díj után már ő sem tudta magában tartani, hogy mennyire büszke a gyerekre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Elválnak az útjaink” – újabb sztárpár jelentette be: vége, nincs tovább

magyarnemzet.hu

A Veszprém szurkolóinál betelt a pohár, kedden az aréna előtt demonstrálnak

mindmegette.hu

Undorító, mi mászott ki a boltban vett tojásból: ezután mi is egyenként törjük fel a tojásokat

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz