Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.12.04.

Tvrtko miatt bukik milliókat Damu és a Viszkis

A 2011-es, lex Tvrtkóként emlegetett javaslat miatt nem származhat bevételük könyveik után, mivel büntetett elõéletûek. Korábban már Stohl is így járt.

Ambrus Attila Haramia címmel írt könyvet, amely a napokban jelent meg. A Viszkis azonbanazt nyilatkozta, hogy művéért egy fillért sem lát majd. "Egy 2012-es - ha jól tudom - kormányrendelet értelmében

nem származhat bevételem a könyvem után,

mivel annak tartalma, még ha csak részben is, összeköthető bűnözői múltammal" - nyilatkozta Ambrus a héten.

Az egykori bankrabló valójában a 2011-ben lex Tvrtko néven elhíresült javaslatról beszélt. A Napló műsorvezetőjét egy akkor gyilkossággal vádolt (később egyébként jogerősen el is ítélt) férfi kereste fel azzal az ajánlattal, hogy 5 millió forintért adna exkluzív interjút. Tvrtko elutasította az ajánlatot, majd nyilvánosság elé tárta javaslatát, melynek

lényege, hogy az egyes bűncselekmények elkövetői, gyanúsítottjai, vádlottjai vagy elítéltjei ne kaphassanak pénzt exkluzív interjúért, és más módon se juthassanak bevételhez a tettükkel kapcsolatban.

Vujity Tvrtko a %RIPOST%-nak azt mondta, ő maga nem tud arról, hogy javaslatából jogszabály született, vagy ha igen, mikor. "Azt azonban olvastam, hogy annak idején Stohl András sem kaphatott pénzt börtönnaplójáért, és most a Viszkis is ugyanerről beszélt" - mondta Tvrtko, aki erkölcsileg nem érezte helyesnek azt, hogy valaki bűnözői múltjának ecsetelésével szedje meg magát.

A rendeletet hiába kerestük, mi sem találtuk. Érdeklődtünk az egyik legnagyobb kiadónál is,  de nem tudtak olyan példát mondani, amikor bármelyik büntetett előéletű szerzőt megfosztották volna  könyve bevételétől.

Pedig Stohlra és a Viszkisre is lesújtott valahogy a lex Tvrtko. Így az sem kizárt, hogy Damu Roland lesz a következő "áldozat". A színésznek ugyanis pénteken jelent meg második könyve, ami a rácsok mögött töltött éveiről szól. Ugyanakkor változatlanul kérdés, hogy ki miért tart be egy jogszabályt, ami úgy tűnik, nem is létezik. Itt valami nagyon nem stimmel...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit