Létrehozva: 2019.07.09.

Brüsszel nem áll le a migránsimporttal

Úgy tûnik, hogy Brüsszel mostani bevándorláspárti vezetése nem áll le, még áterõltetné a migránsok elosztását - hangsúlyozta Nacsa Lõrinc keddi sajtótájékoztatóján.

A KDNP frakciószóvivője hozzátette, erre utal Dimitrisz Avramopulosz brüsszeli migrációs biztos friss nyilatkozata. Szerinte addig is, amíg nem sikerül átfogó megállapodást kötni a migrációs szabályokról, egy előzetes megállapodást kellene kötni a migránsok elosztásáról.

Felháborító ez a nyilatkozat, mert ez a mostani brüsszeli bizottság már ne javasoljon semmit! A Juncker-féle bizottságnak már lejárt a szavatossága, az európai kormányfők javaslatára az Európai Parlament jövő héten meg is szavazhatja az új brüsszeli bizottsági elnököt és megkezdődhet az új bizottság felállítása.

Nacsa Lőrinc elmondta,

ez a nyilatkozat erős figyelmeztetés mindannyiunknak, hogy a bevándorláspárti erők a jövőben sem fognak leállni.

Továbbra is erőltetik a migránsok kötelező elosztását. Továbbra is rá akarják kényszeríteni a saját akaratukat a tagállamokra. Akár trükkökkel, akár ideiglenesnek mondott megállapodásokkal.

A harc tehát folytatódik – szögezte le Nacsa Lőrinc, hozzátéve, a bevándorláspárti erőkkel és tervekkel ezután is meg kell küzdenünk.  A Fidesz-KDNP itthon és az Európai Parlamentben is mindent meg fog tenni azért, hogy a bevándorlást megállítsuk.

Kezdeményezni fogjuk a migránskártya program leállítását és a migránsvízum tervének visszavonását

- sorolta a kormánypárti politikus.

Nacsa Lőrinc kitért arra, hogy megelőlegezett bizalommal vagyunk az új uniós vezetők, különösen az Európai Bizottság új vezetése iránt. Hozzátette, bízunk benne, hogy az eddiginél egy jóval józanabb és Európa biztonságát, jövőjét szem előtt tartó vezetéssel dolgozhatunk együtt a bevándorlás megállításért.

 

origo.hu

Ez a legnagyobb Békemenet: nem férnek be az emberek a Margitszigetre, tele a híd és a rakpart

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

borsonline.hu

Ennyian vonulnak a Békemeneten: „Mi már áradunk”

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Ez durva: az egész országra riasztást adtak ki - Időjárás

mindmegette.hu

Tepsis finomság vasárnap délutánra: hagyományos tejszelet

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

A kép, amely mindent elmond a Békemenetről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kocsis Máté: Nem közös európai háborúskodás kell, hanem béke

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Zelenszkij szerint az oroszok nevetnek rajtuk

POLITIK

A miniszterelnök a béke üzenetét fogalmazta meg

POLITIK

Putyin megtámadhatja Európát?

POLITIK

Ismét Harkivot támadták az oroszok