Létrehozva: 2019.06.30.

Soros Timmermanst erőlteti az EU élére

Az uniós elit azzal próbálkozik, hogy Soros György feltétlen támogatóját, a szocialista Frans Timmermanst tegyék meg az Európai Bizottság elnökének, a néppárti Manfred Webert pedig a sokkal súlytalanabb Európai Parlament elnökének választanák.

Az amerikai üzletember jó ideje komoly politikai és gazdasági befolyást gyakorol az Európai Unióra és annak működésére. Frans Timmermans bizottsági elnökké választásával szintet ugorna Soros, már ami az európai ügyekre való ráhatását illeti.

Magyarán ebben az esetben nem kevesebb történne, minthogy Soros közvetlen emberén keresztül diktálna, és érvényesítené gazdasági-politikai befolyását az új ciklusban. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy ezt sikerül-e áterőszakolni vasárnap, aztán majd kedden.

Az Origo úgy tudja, a terv komoly akadályokba ütközhet, három ok miatt is. A V4-ek továbbra is egységesen ellenállnak a háttéralkunak, az angolok és az olaszok is fenntartásokkal fogadják a javaslatot; nem támogatja Timmermans jelölését Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sem.

Frans Timmermans volt az egyik olyan EU-s vezető, aki a legtöbbször találkozott az amerikai spekulánssal az elmúlt uniós ciklusban, és számos alkalommal kifejtette, nagyra tartja őt. „Semmi kétségem afelől, hogy őszintén és igazán elkötelezett a szabadság, a demokrácia és a polgárainak egyenlő jogokat biztosító nyílt társadalom mellett. Ezt az elkötelezettséget magam is osztottam szakmai pályafutásom során, és az utolsó leheletemig ragaszkodni fogok hozzá" – mondta el korábban Sorosról.

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Május 10-én van Aksaya Tritiya, az év legsikeresebb napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek

POLITIK

20 éve nagyítóval lehetett kínai beruházást találni nálunk

POLITIK

Manfred Weber kötelező katonai szolgálatot akar az EU-ban

POLITIK

6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon