Létrehozva: 2019.03.18.

Gulyás Gergely: Erős kereszténydemokrata Néppártot akarunk

A Fidesz egy erõs, egységes, kereszténydemokrata, a bevándorlást elutasító Európai Néppártot (EPP) szeretne, és amíg erre esély van, a pártcsalád tagja akar lenni - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter.

A miniszter az MTI-nek azt mondta, a Fidesz mindig is távol tartotta magát attól, hogy a vele egy pártcsaládba tartozókat személyében támadja.

A tárcavezető közölte: szerdán Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök vezeti a Fidesz delegációját az Európai Néppárt politikai közgyűlésén, amelyen szavazhatnak a Fidesz tagsága ügyében.

"Azt szeretnénk, ha tiszta és világos viszonyokat lehetne teremteni. Mi egy erős és egységes, kereszténydemokrata ihletésű néppártot szeretnénk látni, amely elutasítja az illegális bevándorlást, és mindaddig, amíg erre jó esély és remény kínálkozik, addig szeretnénk a néppárt soraiban lenni".

Olyan alapvető kérdésekben azonban, mint amilyen a keresztény kultúra védelme vagy a bevándorlás elutasítása, semmilyen formában nem tudnak kompromisszumot kötni.

Azzal kapcsolatban, hogy a jobboldali sajtóban Joseph Daullal, a néppárt elnökével és Manfred Weber frakcióvezetővel, az EPP európai parlamenti választási csúcsjelöltjével szemben kritikus cikkek jelentek meg, a miniszter úgy reagált:

természetesen vannak aktuális politikai viták a Néppárton belül is, de a Fidesz a Néppárt elnökével és listavezetőjével kapcsolatos személyes kritikáktól eddig is távol tartotta magát és ezután is ezt az elvet követi,

ezért Manfred Weberrel és Joseph Daullal is a kölcsönös tisztelet jegyében tárgyalunk.

Gulyás Gergely hozzátette: tény, hogy Magyarországon sajtószabadság van, és a jobboldali, konzervatív újságírók jelentős része kritikus a Fidesz néppárti tagságával kapcsolatosan.

 

Arról, hogy Manfred Weber egy független testületre bízná a jogállamiság tagállami érvényesülésének vizsgálatát, Gulyás Gergely azt mondta:

a Fideszt a diktatúrában a szabadságért és a jogállamért való küzdelem hívta életre, ezért "mi a demokratikus jogállam alapértékeit fontosnak tartjuk",

a baj az, hogy az Európai Unióban ennek a megítélése nem egy objektív mérce alapján történik, hanem a politikai vádaskodás része.

"Ennek köszönhető, hogy ahol a bevándorlásellenes politikai erők vannak hatalmon, ott sérül a jogállam, ahol viszont bevándorláspártiak, ott a jogállamiság a lehető legjobb állapotban van".

A magyar kormány sokszor felszólalt ez ellen a kettős mérce ellen.

Magyarországon a jogállami alapintézményekkel semmilyen baj nincs. Megalapozott kritikák már csak azért sem fogalmazódhatnak meg szerinte, mert az Európai Bizottsággal az intézményi kérdésekben minden vitás kérdés megegyezéssel zárult.

origo.hu

Szokatlan elhagyott tárgyat találtak az útellenőrök az M0-s mellett - fotók

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

metropol.hu

Dühbe gurultak a járókelők attól, ami az Örs vezér terén folyik – hiába hívják ki a rendőröket

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Négy csillagjegy, amelyik jól leplezi az érzéseit

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok megtámadtak egy orosz olajfinomítót

POLITIK

Orbán Viktor: Magyarország és Kína stratégiai partnerek

POLITIK

Magyar Péter migrációpárti képviselőt küldene Brüsszelbe

POLITIK

Hszi Csin-pinget különleges ajándékkal lepték meg