Létrehozva: 2019.02.25.

Megint hazudott Gyöngyösi Márton

"A Jobbik sosem volt antiszemita párt, igaz, korábban voltak tagjaink, akik szerették volna, ha azzá válunk" - ezt a Válasz Online-nak nyilatkozta a múlt héten Gyöngyösi Márton.

A zsidó parlamenti képviselők listázásáról elhíresült jobbikos politikus az idézett cikkben azt bizonygatta, hogy sem ő, sem pártja sohasem volt antiszemita. Csakhogy ez  - mint ahogy az Origo fogalmaz -így nem igaz. Másképp fogalmazva, ez a mondat nettó hazugság.

A Hír TV hétfőn felidézte, hogy a Jobbik elnökhelyettese korábban miket mondott a zsidó emberekről. 

Éppen Gyöngyösi volt az a jobbikos politikus, aki 2012-ben megkérdőjelezte a magyarországi holokauszt áldozatainak számát

a Jewish Chronicle nevű izraeli lapban. Az "izraeli térhódítással" kapcsolatban pedig azt mondta, hogy

a zsidók nemkívánatosak Magyarországon.

Egy évvel később minden addiginál egyértelműbb jelét mutatta annak, hogy ízig-vérig antiszemita.

Ugyanis a párt külügyminiszter-jelöltjeként arról szónokolt a párt anticionista tüntetésén, hogy ő "tudja, hogy a cionizmus gátlástalan nyomulásával szemben csak az erő felmutatása hatásos, nem úgy, mint a mi vezetőink Áder Jánossal és Orbán Viktorral az élen,

akik azt gondolják, hogy a megalázkodás, a hétrét görnyedés és a hasmánt csúszás a cionizmus vezetői előtt megbékítik a bosszú népét, és a cionista úthenger ettől visszahőköl."

Gyöngyösi izraeli országhódításról beszélt, majd a következőket tette hozzá:

"Kedves barátaim, az elmúlt hónapok eseményei leplezetlenül igazolják, hogy hazánk a cionizmus hódoltsági területe, a cionizmus kiszemelt gyarmata"

Ez a kijelentés az állítólagos izraeli-magyar kettős állampolgárok nemzetbiztonsági kockázatáról szóló hírhedt parlamenti felszólalás után néhány hónappal hangzott el.

origo.hu

Európa más országában nem lehetett volna ilyen békemenetet tartani

ripost.hu

Magyar focista lehet az új Chelsea-edző első erősítése

borsonline.hu

Már az exférje sem ismer rá: így néz ki most a Házasság első látásra szereplője!

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

vg.hu

Bukás lehetett Azahriah tripla koncertje a Puskásban – csillagászati összegek derültek ki

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

mindmegette.hu

5+1 remek tipp, hogy mire használd a vaj csomagolópapírját

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kocsis Máté: Nem közös európai háborúskodás kell, hanem béke

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Giorgia Meloni: Nyerjük meg a Bajnokok Ligáját Európában!

POLITIK

Orbán Viktor: Akarunk vért adni Ukrajnáért?

POLITIK

Nézőpont Intézet: Az EP-választás történelmi pillanat

POLITIK

Zelenszkij szerint az oroszok nevetnek rajtuk