Létrehozva: 2024.01.02.

Tücsi drámai vallomása: Különösképpen nem szerettelek

A sztáranyuka a közösségi oldalán értékelte a mögöttünk hagyott évet.

Sok híresség a közösségi oldalán foglalta össze, hogy milyen volt számára a 2023-as év. Tücsi sem tett másként, akinek tavaly bizony voltak nehéz időszakai.

Tücsi
Tücsi a közösségi oldalán foglalta össze a 2023-as évet Fotó: Facebook

A sztáranyuka a hosszú Instagram-posztjában kifejtette, hogy a 2023-as év nem úgy alakult számára, ahogy azt elképzelte, de az utolsó öt nap már pozitívan alakult számára.

2023… különösképpen nem szerettelek, sokszor éreztem, hogy inkább túlélek, de az elmúlt 5 napban határozottan javítottál az összképen. Minden nehézség ellenére hála van bennem, ígérem mindent kamatoztatni fogok 2024-ben, amire rávilágítottál. Értetek a képen, értetek vagyok hálás minden nap. Nektek pedig köszönöm, hogy velem voltatok idén is, kívánok Nektek egy olyan 2024-et, amire Ti a lelketek mélyén vágytok, és jegyezzétek meg, hogy egyáltalán nem számít, hogy mit szól majd a falu népe…

- írta bejegyzésében Tücsi, amelyhez egy közös fotót is csatolt párjáról, Sofron Istvánról és gyermekükről, Naráról.

 

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Csepregi Éva fiatalságának titka: 70 évesen is kirobbanó formában a Neoton Família énekese

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”

FÜLES

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia