Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor - Videó

INSIDER
Létrehozva: 2023.09.23.

Egyre jobban aggódnak a rajongók Berki Mazsiért - Fotó

Monoklival a szeme alatt fotózták Berki Mazsit.

Nemrég még arról számolhattunk be, miszerint a kommentelőknek feltűnt, hogy Berki özvegye teljesen megváltoztatta a külsejét. Ám legfrissebb fotója szó szerint riadalmat okozott követői között. 

Berki Mazsi / Fotó: Markovics Gábor

A sztáranyuka ugyanis egy monoklival a szeme alatt jelentkezett be közösségi-oldalán, ráadásul csapzott hajjal. A Bors már korábban kiszúrta Mazsi egyik korábbi képén a szóban forgó ütésnyomot, de ezúttal szemüveg és smink nélkül vállalta fel sérülését.  Többeknek valószínűleg korábban fel sem tűnhetett a dolog, ugyanis rengetegen kezdték bombázni a kérdéssel, hogy mi is történt vele. Mások viszont inkább dicsérő szavakkal illették Mazsit, akit még monoklival a szeme alatt is szépnek találtak. 

A hajam is milyen. Imádom a napjaim, imádom ezt a sportot!

 - írta bejegyzésében - amit ide kattintva tekinthetsz meg - utalva arra, hogy nincs oka az aggódalomra, csak részt vett egy alapos bokxedzésen. Hiszen, mint az már ismert, a hamarosan induló Sztárbox című műsorban lesz látható. Valószínűleg az aprócska monoklit pedig a felkészülése alatt szerezte. 

„Be húztak neked?? ” - tette fel a kérdést egy aggódó rajongó. 

„Mi történt a szemeddel??” - írta egy másik.

„Mazsi neked meg ez is jol all ha őszinte akarok lenni. Ez is te vagy ez a te sexyipilled” - biztatta egyik rajongója Mazsit. 

„Gyönyörű vagy így is” – tette hozzá egy negyedik. 

 

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

mandiner.hu

A kínai elnök rajong a magyar konyháért, ez lesz a menüje, amíg hazánkban tartózkodik

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője