Létrehozva: 2023.07.11.

Így kapaszkodnak nagymamájukba Nagy Ervin és Borbély Alexandra ikerlányai

A picik imádják a nagymamájukat, le sem akarnak róla szállni.

A várt időpont előtt, október 12-én jöttek világra Borbély Alexandra és Nagy Ervin  ikrei. A pici lányok az Elza és a Franciska nevet kapták. A közkedvelt színész és kedvese féltve óvják a kicsiket, így csak ritkán osztanak meg róluk fényképeket a közösségi oldalukon. Ráadásul akkor is odafigyelve, a picik arcát kitakarva szoktak kivételt tenni.

Borbély Alexandra és Nagy Ervin / Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Borbély Alexandra azonban friss fotóján most takarás nélkül mutatta meg az ikrei angyali arcát. A két kislány, mint kiderült rajong a nagymamájáért. A boldog nagyi ugyanis csak lehajolt az ikrekhez, akik azonnal elkapták a ruháját és nem akarták elereszteni. 

„Ehhez a képhez csatolnék leírást: nagymama lehajol, az ikrek pedig belekapaszkodnak a pólója rojtjába, imádják” - írta a színésznő bejegyzésében, amit ide kattintva tekinthettek meg. 

Tündériek! És a nagymama is! Gratulálok, gyönyörű babák!

 - írta az egyik kommentelő. 

Dupla boldogság! Nagyon meghitt kép!

- tette hozzá egy másik rajongó. 
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

"Miért van még jogosítványa?" – ismét gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival