Létrehozva: 2023.04.27.

Szulák Andi bejelentést tett a gyermekéről: özönlenek a gratulációk

A rajongók el sem tudják hinni, micsoda örömhírt jelentett be Szulák Andi. Még fotót is mutatott.

Szulák Andrea valóságos legendának számít Magyarországon. Karakteres megjelenése feledhetetlenné teszi minden egyes alakítást, amelyből - lássuk be - nem kevés van. Több mozifilmben is szerepelt (többe között a Zsaruvér és Csigavérben), emellett sorozatokban vállalt szerepeket, a legnagyobb sikerre azonban a színházban tette szert. Nagyszerű színésznő hírében áll, ugyanakkor műsorvezetőként is kiemelkedő. Sikereinek hála nagyon sokan ismerik a nevét, arra azonban nagyon ügyel, hogy magánéletére vigyázzon. Most viszont megdöbbentő fotót mutatott. 

Szulák Andrea
Szulák Andi igazi művész. Fotó: Budapest Operettszínház

Mint azt mi is megírtuk, néhány hónappal ezelőtt olyannyira megbetegedett, hogy le kellett mondania a fellépéseit. Emiatt a rajongók nagyon megrémültek, szerencsére azonban nem volt nagy a baj, és hamarosan ki is gyógyult betegségéből. Hamarosan igazi sztárszerencse történt: a TV2 Szerencsekerék című műsorának vendége volt, ahol nagyon ügyesen és szerencsésen játszott, ennek köszönhetően hárommillió forint ütötte a markát. A rajongók persze nagyon örültek a sikernek, innen is láthatjuk, hogy milyen sokan szeretik a színésznőt.

Szulák Andi azonban arra mindig nagyin ügyelt, hogy a magánéletét megőrizze. Az tudvalevő, hogy van egy kamaszlánya, Rozina, a Neoton egykori énekesnője azonban valósággal rejtegeti őt a nyilvánosság elől, és csak nagyon ritkán mutat róla fotókat. Éppen emiatt nagyon sokakat meglepett, hogy Szulák Andi új képet töltött fel közösségi oldalára, ahol lányával közösen pózol. Volt ok az ünneplésre: Rozina a 15. születésnapját ünnepelte, így a kiskamaszból hivatalosan is tinédzser lett. 

HŰHA

Dögös fotó került elő Szulák Andreáról

Különleges felvételt osztott meg a múltból.

HŰHA

Dögös fotó került elő Szulák Andreáról

Különleges felvételt osztott meg a múltból.

A követők megdöbbentek, hogy milyen gyönyörű, szépséges nő lett a kislányból. Szinte fel sem lehet ismerni, olyan sokat változott, ennek pedig hangot is adtak a rajongók. Szulák Andi magát rendkívül szerencsés anyának vallja, hiszen Rozinánál csodálatosabb lányt el sem tudna képzelni. 

 

origo.hu

Elképesztő siker a történelmi jelentőségű magyar-kínai csúcstalálkozó

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Ezen az úton nem Ausztriát fogjuk utolérni, hanem Angolát és Pakisztánt

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője