Létrehozva: 2023.03.16.

Rettentő kínos, saját magát buktatta le Naomi Campbell

A modell igencsak kellemetlen retusbakit követett el. Erre igazán gondolhatott volna!

Főhet a feje szegény Naomi Campbellnek: a modell ugyanis nem elég, hogy eléggé feltűnően túltolta a retust egyik friss posztján, de még az sem jutott eszébe, hogy ezzel házhoz megy a pofonért. Persze bevett gyakorlat, hogy a sztárok valamilyen szinten retusálják, feljavítják azokat a képeket, amik a saját közösségi oldalaikra kikerülnek, de azért egy olyan nagy múlttal rendelkező modell, mint Naomi gondolhatott volna arra, hogy épp az Oscar-gálán készült fotójával nem kéne túlzásba esni – ugyanis a rendezvényen igen sok képügynökségi fotó készül majd róla, amik könnyű összehasonlítási alapként szolgálhatnak. 

De hogy pontosan miről is van szó? Mutatjuk, Naomi mit tett ki magáról az Instára:

Már az is feltűnő, hogy míg a lapozgatós poszt első képe igencsak erősen meg lett dolgozva, addig a második nem, de azért mutatunk nagyjából ugyanabból a szögből egy képügynökséges fotót is a modellről az Oscar-gála utáni Vanity Fair partiról.

Naomi Campbell, Oscar, Vanity Fair parti, 2023, Northfoto
Naomi Campbell az Oscar-díjátadó utáni partin, ezúttal retusálatlanul  Fotó: Doug Peters / Northfoto

Egyébként az egész túlretusálás azért érthetetlen, mert – mint az a második fotón is látszik – Campbell egyébként kifejezetten jól néz ni, így nem szorulna rá ilyen átlátszó trükkökre.

HŰHA

Forrong az internet: Barbie babává retusálta magát Kendall Jenner

Sokak szerint lehetetlen, hogy annyira hibátlan alakja legyen Kim Kardashian húgának, mint élete legszexisebb fotóján látszik.

HŰHA

Forrong az internet: Barbie babává retusálta magát Kendall Jenner

Sokak szerint lehetetlen, hogy annyira hibátlan alakja legyen Kim Kardashian húgának, mint élete legszexisebb fotóján látszik.

 

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője