Létrehozva: 2022.04.20.
Módosítva: 2022.04.20.

Angelina Jolie nem nyugszik, már az FBI-nak is nekimegy, nemcsak Brad Pitt-nek

Hiába állapította meg az FBI, hogy Brad Pitt nem követett el bűncselekményt a legnagyobb fia ellen, Angelina más véleményen van.

Szerző The_M

Angelina Jolie éveken át példakép lehetett minden nőnek, hiszen többszörös anyaként a karrierjét is új szintre helyezte, emellett pedig a világ jobbá tételéért is sokat tett. Aztán elérkezett 2016, amikor beadta a válási papírokat Brad Pitt ellen, és az azóta eltelt években már egyre inkább a szánalmas kategóriába csúszik át a viselkedése. Angelina képtelen elfogadni, hogy eddig minden bíró közös felügyeletet biztosított neki és harmadik exferjének az 5 fiatalabb gyerek kapcsán.

Fotó: Northfoto

A szakításra azért került sor, mert miközben Franciaországból Amerikába repültek a magángépükön, a kissé ittas Brad összeveszett a legnagyobb fiukkal, Maddox-szal. Angelinánál ez volt az utolsó csepp a pohárban, és elindította a lassan hat éve tartó válási lavinát. Pedig nagyon fogást már nem találni a józanéletűvé vált Pitten. Ám Angelina úgy döntött, hogy visszatér a kiindulási pontra, és újra elővette az említett balhés repülőutat. 

Az ügyet anno kivizsgálta nemcsak az amerikai gyermekvédelmi hivatal, de az FBI is. De mindkét nyomozás arra jutott, hogy Brad hangos szóváltást folytatott le a fiával, de bűncselekmény, vagyis fizikai erőszak nem volt. Ezzel most hirtelen Angelina nem ért egyet, és feljelentette az FBI-t. 

A beadványa szerint nem volt elég alapos a nyomozás, vagy csak a neki átadott jegyzőkönyv nem tért ki a vizsgálat minden részére. De a lényeg az, hogy szerinte hibás volt az eljárás valamelyik pontja.

A feljelentést névtelenül, Jane Doe-ként tette, mert szeretné a családját megvédeni, de az ügy körbeírásából egyértelműen megállapítható, hogy Jolie-ról van szó. A célja pedig egyértelmű: ha kizáratja valahogy a hat évvel ezelőtti FBI nyomozás eredményét a gyerekelhelyezési perből, akkor Bradnek máris nem lesz hatósági igazolása arról, hogy nem volt erőszakos az egyik gyerekkel a többi jelenlétében. 

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”