Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.03.

Hódi Pamela kitálalt, elképesztő dolgokat állít Berki Krisztiánról

Hódi Pamela és Berki Krisztián jó ideje a bíróságon háborúznak közös gyermekük felügyeleti jogáért. Az édesanya most kiteregette a szennyest.

Úgy tűnik, nincs béke, és talán már nem is lesz Hódi Pamela és Berki Krisztián között, noha immáron több mint négy éve nincsenek együtt. A kétgyermekes anyuka azt állítja, nagyobbik lánya édesapja rendszeresen bombázza őt gyalázkodó üzenetekkel, vagy éppen ordít vele a telefonban. Pamela már azon is elgondolkodott, hogy lecseréli a telefonszámát, az üzeneteket pedig elküldi az ügyvédjének. A híresség erről a vasárnap este adásba kerülő Frizbi felvételén mesélt Hajdú Péternek.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Évek óta nem szólalok meg és nem reagálok az engem ért vádakra, bántalmazásokra és hazugságokra. Sokat beszélgettünk ezekről Bencével, és úgy döntöttünk, hogy ezekre nem kell reagálnunk, hiszen ellenkező esetben lealacsonyodnék ugyanarra a szintre, botrányhős lennék (…)” – kezdte a LifeTV stúdiójában Pamela, aki beismerte, ő és első gyermekének édesapja mára eljutottak odáig, hogy képtelenek a normális kommunikációra. Ha telefonon beszélnek, annak mindig üvöltözés a vége, így marad az írásos üzengetés.

„Rengeteg üzenetet kapok Krisztiántól, amelyekben leírja, hogy én ilyen meg olyan vagyok… Ugyanazokat az üzeneteket elküldi Bencének is. Aztán felhív, és vagy üvölt, vagy nem. Majd megint jön az üzenet, amiben pocskondiáz. Ezek az üzenetek Natira körvonalazódnak, de mindig kapnak egy szép kis körítést. Nem reagálok, vagy csak három-négy nap múlva, mert egyszerűen nincs energiám ezzel foglalkozni” – fakadt ki Pamela.

„Nemrég éppen hazafelé mentem, és rájöttem arra, hogy lehet, le kellene cserélnem a számomat, vagy tartanom kellene plusz egy telefont, amire jöhetnek az üzenetei, amiket továbbküldök az ügyvédemnek. Egyszerűen nem tudtam, hogyan irányítsam ezt a dolgot, hogy ne legyen folyamatosan rám dobva a bomba. Az engem ért szidalmazásokat egyszerűen nem akarom hazavinni a családomba” – pakolt ki hosszú hallgatás után az influenszer.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Hajdú Péter egy darabig döbbenten hallgatta Pamela kitárulkozását, majd megjegyezte, hogy talán le kellene ülniük a vitás feleknek, és ha másért nem, de a közös kislányuk érdekében konszenzusra kellene jutniuk. Pamela válasza mindenkit meglepett.

„Mi Krisztiánnal nem tudunk beszélni! Nálunk nincs olyan, hogy kommunikáció. Bence is próbált már beszélni vele, de rá is és rám is lecsapja a telefont. Velem üvöltözik, és ha én A-t mondok, akkor ő B-t. Nem értjük egymás szavát, hiába próbálok higgadt maradni. Nála óráról órára változnak a dolgok. Az egyik pillanatban azt mondja, hogy egy béranya vagyok, majd felhív, hogy vegyem őt fel, és menjünk együtt oda, ahol a Natinak kell valamit intézni. Olyan hangulatingadozásai vannak, amikkel mi nem tudunk azonosulni” – magyarázta a képtelen és látszólag megoldhatatlan helyzetet a sztáranyuka.

A Bors megkereste Berki Krisztián, hogy válaszoljon Pamela vádjaira, de nem kívánt reagálni azokra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Ezt nem látták jönni: ledöbbentek Majka legújabb dalán a rajongói

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt