Létrehozva: 2021.06.16.

Elvették az EDDA piásan balesetező dobosának jogsiját

Ittas vezetés miatt gyanúsította meg a rendőrség Hetényi Zoltánt. Az EDDA dobosa még májusban okozott balesetet, amely miatt nemrég kihallgatták.

A legfrissebb hírek szerint a zenész jogosítványát a baleset óta bevonták, valamint az alkoholszintje a középérték felső határán volt, amikor megszondáztatták. Hetényi Zoltán korábban azt állította, két korsó sört ivott, úgy tűnik, ennél többet fogyaszthatott.

Ugrott Hetényi jogosítványa (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság már intézkedett, a Kormányhivatalnál, hogy bevonják az EDDA dobosának jogosítványát.

„A balesetet követően a rendőrök a sofőrt mintavételre előállították. A nyomozók az ügyben járművezetés ittas állapotban vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte” – írta a BRFK Kommunikációs Osztálya.

A Blikk úgy tudja, a szondázás eredménye a középérték felső határán volt, 0,76-1,25 milligramm alkohol volt a szervezetében. Ami több, mint a zenész által állított két sör.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket